Ontario tartomány április közepén ismét szigorú intézkedéseket vezetett be, hogy az egyre terjedő koronavírus-járvány harmadik hullámát visszaszorítsák. Az iskolák online oktatásra álltak át, a szabályok érintik az egyházakat is. Nem lehet nyilvános istentiszteletet tartani, és egyéni imára, esküvőre, temetésre is csak tíz fő lehet egyszerre a templomokban. Forrai Tamás plébánost kérdeztük arról, hogyan érintik az új szigorítások a torontói Szent Erzsébet Plébánia közösségét.
– Az immár harmadik teljes lezárás nagyon romboló: minden személyes találkozásra épülő kulturális vagy közösségi program egy év óta halott, a lelkieket pedig kétszeri minimális enyhítés után harmadszorra fojtják meg – mondta Forrai Tamás. – Azt kell látni, hogy minél erősebb a lezárás és minél tovább tart, annál inkább deformálja az egyének és családok szokásait. Keresztény életünk egyik mércéje a vasárnapi közösségi istentiszteleten való tudatos részvétel.
Eddig kétszer „kezdtünk újra”, mindkét alkalommal láthatóan kevesebb részvétellel.
A „félelem és kényelem” észrevétlenül, de nagymértékben átalakította már nagyon sok szokásunkat: az emberi kapcsolatok virtuálissá, azaz felületesebbé, üresebbé váltak, a közösségi találkozás ezredévek óta élő dinamikája megszűnt, a munka és a család szférája összekeveredett, az ünnepnap fogalma eltűnt… Pedig számomra ezek jelentik az emberi kultúrát. Amit a kommunizmus erőszakkal sikertelenül próbált elérni, az most észrevétlenül, egy év alatt megvalósult. Olyan ez, mint a lassú melegítéssel megfőzött élő béka kísérlete, amely nem veszi észre a halálos veszedelmet és nem ugrik ki a fazékból, amikor pedig még megtehetné.
Ráadásul, amikor újra megakadályozzák az istentiszteleteket, ezt annak ellenére teszik, hogy tudomásunk szerint eddig egyetlen fertőzési góc nem alakult ki a teljes év alatt egyetlen katolikus templomban sem Ontarióban! Úgy tűnik, hogy a lelki egészség nem érték többé a döntéshozóknak, és a többségi társadalom is elfogadja ezt. Még rosszabb, hogy a keresztény közösségek is szótlanul veszik ezt tudomásul.
– Már több mint egy éve „harcolunk” a járvánnyal. Sokan már több mint egy éve nem tudtak személyesen részt venni misén. Hívőként hogyan lehet erősnek maradni ebben a nehéz időszakban?
– Nem látjuk, hogy meddig tart mindez, de abban biztos vagyok, hogy szeptember előtt még csak tervezni sem lehet és utána is legalább egy év kell valami élhető új „norma” beállásához. Mert valami új élet lesz, ne is várjuk naivan vissza a régit. Nem ülhetünk viszont ölbe tett kézzel, mert akkor még rosszabb lesz. Mit tehetünk?
Először is ki kell állnunk a jogainkért, meg kell, hogy valljuk a hitünket! Az újabb korlátozások első napján néhány tucat anya kiment kisgyermekével a játszótérre…. Néhány rendőri vezető bejelentett, hogy nem fogják a kocsik úti célját véletlenszerűen ellenőrizni az utakon: az első tudta, hogy mi a fontos, a második egyszerűen félt a következményektől, de mindkettő elérte, hogy mentesüljön. A kérdés, hogy nekünk fontos-e a hit gyakorlása? Akinek fontos, az írjon a döntéshozóknak! Márciusban egyszer már segítettek e levelek!
Másodszor is, tudatosan, felnőtt reflexióval kell élnünk! Kezdjük azzal, hogy vegyük észre, hogyha történt valami jó ebben az évben. Közösségünkben én például nagyon hálás vagyok azért, mert hat online bibliakörös kisközösség született, ami szerintem a jövő egyik modellje kell, hogy legyen. Vedd észre, ami megváltozott életedben. Ami segített a túlélésben, de ami rossz, azt vesd el! Az elkényelmesedés, ellustulás, elbutulás nagy teher, ami ellen küzdeni kell. Légy tudatos a változtatásban, újraépítésben: ami hónapok alatt új szokássá vált, azt nem lehet egyszerre letenni, hanem ezeket felváltva, tudatosan kell új, pozitív szokásokat felépíteni. Tudatosítsd a felzaklatott érzéseidet, és ne hozz ezek árnyékában életformáló döntéseket.
Végül: építs támogató közösséget, amely képes a lelki, mentális és fizikai erőnlétet támogatni. Amit én most egy keresztény közösséget építve kérek, hogy oszd meg hitedet: keress, szólíts meg egy olyan másik családot közösségünkben, akivel hetente közösen olvasod és beszéled át a vasárnapi evangéliumot. Tedd ezt most online vagy telefonon, és ahogy erre lehetőség lesz, heti találkozással. Hiszem, hogy ez a megosztott, közösen megélt hit tudja egyedül megtartani közösségünket! Ehhez azonban be kell látni, hogy most nem elég „túlélni”, hanem növekedni kell, ha életben akarunk maradni!
– A Szent Erzsébet Templom a járvány alatt kiemelt figyelmet szentelt az online jelenlétnek is. A misék mellett többek között beszélgetések, főzőklub, gyerekfoglalkozások is voltak – virtuálisan. A következő hetekben milyen online tartalomra számíthatnak az egyházközség tagjai?
– Azzal kezdeném, hogy mi sose zártunk be teljesen, hanem mindig éltünk azokkal a lehetőségekkel, amit nem tiltottak. Egyéni imára, áldozásra, szentgyónásra, lelki beszélgetésre, beteglátogatásra mindig volt személyes találkozással lehetőség. Hétköznap reggel két vagy három csoportban szentségimádás és eucharisztikus liturgia a létszámkorlátok betartásával. Ha kell, amint most is, akkor a parkolóban áldoztatok „drive through” formában; ha kell, akkor lesz „autós mise”. Ki kell használnunk minden lehetőséget, ha komolyan hisszük, hogy „esszenciális” szükség van a hit megerősítő hatására e válságos időben. Ne hárítsunk a kormányzatra minden felelősséget, ha mi nem teszünk meg minden lehetségest közben.
Viszont igaz, hogy – jobb híján – tudatosan és aktívan beléptünk az online térbe is. Már 2020 első bezárásának első vasárnapja óta online elérhetően mutatjuk be a közösségi szentmisét. Folytatjuk a többi online közvetítéseinket: zenés szentségimádást, a zenei Vesperást, a kulturális és közösségi programokat (Magyar Iskola, Cserkészet, Kodály táncegyüttes, Filmklub, Könyvklub, Orvosklub, Szülői Kör, „Mennyei Ízek” Főzőklub stb.) és az elsőáldozási, bérmálkozási, ministráns-ifjúsági és házassági felkészítőket.
A vasárnapi evangéliumról eddig szerda esténként volt látható az előre rögzített Bibliakör beszélgetés, illetve emellett már hat csoportban zajlik spontán, személyes, nem rögzített zoomos kiscsoportos beszélgetés: a mostani bezárás alatt ezeket szeretném bővíteni. És emellett futnak az alkalmi lelkiségi beszélgetéssorozatok, egy-egy nagyobb témát felölelve (év elején egy bevezető sorozat, nagyböjtben két lelkigyakorlatos sorozat, jelenleg egy húsvéttal és a feltámadással foglalkozó sorozat).
– Sok minden történik a közösségben már most. Hogyan tovább?
– Természetesen már most arra kell készülnünk, hogyan építjük közösségünket már a mostani lezárás után, illetve a valószínűleg még hosszan elhúzódó átmeneti időben és azt követően. Egy új modellt kell találnunk a diaszpóra számára (is). Sőt, mi már arról beszélünk, hogy „forgatókönyvre” kell felkészülnünk, hiszen a válság elhúzódásának a mértékétől nagymértékben függ, hogy milyen állapotban kerül ki belőle világunk: a legjobb és a legrosszabb szcenárió közötti több lehetőségre kell készen lennünk. Ami látunk először is, hogy mások leszünk. Mások leszünk szokásainkban (a kényelem, ellustulás elvett régi szokásokat és újakat tett ránk). Mások leszünk abban, hogy értéket adó hagyományok elvesztek (az ünnepnap stb.) és újak születtek: mindezek között tudatosan kell döntenünk arról, hogy mit tartunk meg és mit nem.
Másodszor, hogy a korábbi „extenzív”, tehát felületesebb, nagy létszámú formáról át kell térnünk egy „intenzív”, azaz mélyebb, személyesebb, kisközösségibb útra. A covid világ egy szép gyümölcse, hogy örömteli meglepetésünkre stabil online imacsoportok és bibliakörök születtek, amelyek a személyes hittapasztalatok eddig nem ismert mélységét nyújtják sokaknak.
Harmadszor, fel kell készülnünk hibrid, kevert formákra: az online és személyes találkozások rugalmas, egymásra épülő új rendszerét kell felépítenünk, azt használva mindig, ami a konkrét esetben segít. Például egy szép gyümölcse ezen átalakult szolgálatnak a távolabbi diaszpórában élők elérése: hibrid közösségi modellt építünk olyanok számára, ahol nem elérhető helyben egy állandó megfelelő magyar lelkiségi vagy kulturális jelenlét. Számukra (sok helyi adaptációval) azt kínáljuk, hogy alkalmaként kapcsolódjanak be életünkbe online, és ezekhez kapcsolódva találkozzanak személyesen a környéken élő magyarok.
Mindehhez azonban kell a húsvéti remény! Gondoljunk Kanada védőszentjére, Szent Kateri Tekakwitha életére. Ő az az indián lány, aki négy évszázaddal ezelőtt túléli a halálos betegséget, el tud menekülni a népét legyilkoló indián törzsek barbár támadása elől, és új életet kezd az őt megvédő keresztény közösségben: minden fájdalma ellenére tud az öröm és a remény forrása lenni környezete számára akkor és azóta. Erre a bátor reményre van most szükségünk!
Csibi Balázs (Toronto)
You must be logged in to post a comment.