Berecz Zsombor aranyérmet nyert a vitorlások portugáliai Finndingi Európa-bajnokságon. A már korábban olimpiai kvótát szerző, 2018-ban világbajnok magyar sportoló az élről várhatta az utolsó versenynapot, amelynek első futamában – összességében a kilencedikben – ötödik helyen végzett, és ezzel az eredményével megvédte Európa-bajnoki címét, így az utolsó futamban már rajthoz sem ellett állnia.
Berecz Zsombor sikerének értékét növeli, hogy nem első számú hajójával és vitorlájával indult, és az Eb-t elsősorban felkészülésnek tekintette az ötkarikás játékokra.
– Nehéz volt… Főleg, hogy eredendően nem is szerepelt a terveinkben ez az Európa-bajnokság, nem is úgy álltunk neki, hogy megnyerjük. A kitűzött cél a dobogó volt – árulta el Berecz Zsombor a Nemzeti Sportnak.
A versenyről elmondta:
– A nehéz körülmények ellenére olyan kiegyensúlyozottan sikerült vitorláznom, hogy a negyedik nap előtt úgy döntöttünk, elkezdek egy kicsit szabadabban vitorlázni, mert addig nem nagyon eresztettem el a lovakat, csak arra törekedtem, hogy végig tízen belül maradjak. De arra az egy napra megváltoztattuk a hozzáállást, és rögtön meg is nyertem mind a két futamot, amivel egy kicsit meglógtam az ellenfelektől.
Berecz Zsombornak az utolsó két futamon már nem is nagyon kellett izgulnia.
– Főleg, miután a pénteki első futamon ötödik lettem, a mögöttem következő angol srác pedig tízen kívül végzett. Annyira nagy volt már közöttünk a pontkülönbség, hogy az utolsó futamon már nem is zavartam a többieket…
A mezőnyről az Európa-bajnok elmondta:
– A világ élmezőnyéből csak az új-zélandiak nem voltak itt, mindenki más igen, de ők is jönnek a három hét múlva esedékes világbajnokságra. Úgyhogy nem állunk rosszul… Pillanatnyilag nehéz magamat bárhova máshova tenni, mint az első helyre!
Finn Európa-bajnokság, Vilamoura: 1. Berecz Zsombor 47 helyezési pont, 2. Giles Scott (Nagy-Britannia) 70, 3. Nils Theuninck (Svájc) 74, 4. Cardona (Spanyolország) 98, 5. Kaynar (Törökország) 102, 6. Salminen (Svédország) 110
You must be logged in to post a comment.