„Megmaradunk, itt maradunk és kitartunk!”

A külhoni magyar megmaradás kulcsáról osztják meg értékes gondolataikat határon túli fiatalok abban a hiánypótló magyar-angol nyelvű könyvben, amelyet Trianon 100 – Friss hangok a perifériáról címmel mutattak be a minap a Torontói Egyetem Munk Iskolája keretein belül rendezett online konferencián a Rákóczi Alapítvány gondozásában.

A rendezvény házigazdája, dr. Robert C. Austin, a közép- és délkelet-európai történelem szakértője, a CERES-program társigazgatója példaértékűnek nevezte azt, hogy egyetemi kollégája, dr. Papp M. Zsuzsa, a Rákóczi Alapítvány elnöke évtizedek óta együtt dolgozik a kelet-európai és észak-amerikai fiatalokkal, segítve, hogy megtalálják helyüket a világban, kilépjenek a mesterséges határokkal rájuk kényszerített elzártságból, megismerjék a történelmet, és rátaláljanak önmagukra.

Mivel Trianon nem hasonlítható egyetlen más, az I. világháborút lezáró békeszerződéshez sem – mert ez diktátum volt, nem szerződés –, ezért különösen jelentős a Friss hangok a perifériáról című kötet megjelentetése és ismertetése.

Kalmár Ferenc, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos szintén nagyra értékelte az elhivatottságot, amelyre a torontói Rákóczi Alapítvány Diákok Határok Nélkül programja 1994 óta elkötelezte magát, és amellyel megnyitotta a határokat több mint 3500, az anyaországon kívül élő magyar fiatal előtt.

Az előadó felidézte saját ifjúkori élményét is, amelyet akkor élt át, amikor édesapjával először utazhatott Erdélyből Magyarországra, azt az érzést, amikor szinte fellélegezhetett, hogy kis ideig nem kellett éreznie a kisebbségeket nyomorgató megkülönböztetést.

A Friss hangok a perifériáról című könyvet csodálatos megvalósításnak nevezte, nemes gesztusnak, bizonyságtételnek, hogy a történelem igenis számít. Az egyik legalapvetőbb felismerésnek a tanúsága, hogy a fiatal nemzedék, a harmadik-negyedik generáció nem akarja feladni az önazonosságát, érzi, hogy az összmagyarsághoz tartozik, ragaszkodik a gyökereihez – és ennek valóságos alapját 2010 óta a magyar kormány nemzetpolitikai vezérfonala, alapelve jelenti, miszerint a magyar világnemzet, minden magyar ember fontos, és a világ bármely részére vetődött magyarságot segíteni kell, hogy emberi méltóságát megőrizve élhessen.

Dr. Vass-Salazar Mária, Magyarország ottawai nagykövete elismeréssel nyilatkozott dr. Papp M. Zsuzsa évtizedek óta tartó, hivatásként vállalt akadémiai szintű munkájáról, elkötelezettségéről, amelynek eredményeit a Friss hangok a perifériáról c. kötet esszéi is szemléltetnek.

Ez a könyv hatalmas és megfellebbezhetetlen adalék ahhoz a történelmi adattárhoz, amit eddig inkább elhallgattak, befagyasztottak a különböző politikai érdekek – hangoztatta a nagykövetasszony.

Dr. Papp M. Zsuzsa azzal kezdte ismertetni a kötet megszületésének körülményeit, „hogy a történelem igenis számít”. S bár a Kárpát-medencei nemzeti kisebbségek kérdése régóta a „történelem fagyasztójába” került, mert így kívánták bizonyos hatalmi irányvonalak, a valóságos tényeket nem tudja senki lefagyasztani.

A 2020 májusában meghirdetett virtuális pályázat – Mit jelent neked Trianon napjainkban? – szinte elképzelhetetlen visszhangot váltott ki, amely nem csupán egyfajta házi feladat teljesítését jelenti, hanem a kisebbségi sors látleleteként értékelhető. Fiatal, őszinte hangok mondják el a világnak azt, amit eddig kevesen tudtak, és ha tudtak is, valamilyen érdek mögé bújva elhallgatták. És ezeket a hangokat hallani és hallatni kell!

Dr. Szathmáry Emőke, a Manitobai Tudományegyetem emeritus elnöke, akárcsak a kötethez írt bevezetőjében, hozzászólásában is elsősorban kanadai magyarként fogalmazza meg azokat a szempontokat, amelyek egyedivé és úttörővé emelik a megjelenését.

Hogy a könyv kétnyelvű, és hogy Torontóban, méghozzá a Munk Iskolában kerül sor a bemutatójára, külön figyelmet érdemel, hiszen Kanadában nagyon kevesen hallottak az I. világháborút követő Trianonról, és főleg arról, hogy az diktátum volt, méghozzá nagyon igazságtalan!

Elmondta, hogy kétféle hangot ismerhet meg az, aki kezébe veszi a Friss hangokat: a kisebbségiek és a kanadai fiatalok mondják el a legőszintébben azt, amiről ma, a száz éve történt események után történészek, politikusok vitatkoznak. „Ezen könyv harmincnyolc esszéjét olyan magyarok unokái és dédunokái írták, akik 1920. június 5-én reggel más országban ébredtek, mint Magyarország, ahol lefeküdtek. Hat másik esszét, a Kanadai hangok fejezetet olyanok leszármazottai írták, akik, bár Magyarországon ébredtek azon a bizonyos napon, később a háborúk és a huszadik századi forradalmak utóhatásai következtében elhagyták az országot” – hangsúlyozta dr. Szathmáry Emőke.

Közös bennük, hogy mindannyian a Rákóczi-családhoz tartoznak a Diákok Határok Nélkül program révén. Az első csoport esszéi egyértelműen bizonyítják, hogy a trianoni sebek még fájnak, és a fiatalok célja a nyelv, az emberi méltóság megőrzése, az identitástudat erősítése.

Vannak, sokan, akik otthon akarnak maradni, még ha tanulmányaik idejét sikerült is az anyaországban tölteni, mert őrizni akarják őseik örökségét, ragaszkodnak önállóságukhoz és szeretnének egy olyan világ megteremtésén dolgozni, amely a nemzetiségek, nemzetek közötti kiegyezésen alapul.

A kanadai kettős identitás is példa számukra. Dr. Szathmáry Emőke a legőszintébben hiszi: ahol akarat van, ott lehetőség van a változtatásra. Ezt a szellemet kapták a Magyarságismereti Mozgótábor résztvevői.

Prof. Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi szakértője kedvesen, magyarul köszöntötte a hallgatókat: „Jó napot kívánok.” A világon mindenütt tapasztalható, a kisebbségeket érő atrocitásokat ismerve, a legnagyobb empátiával fogadta az elhangzottakat, majd fogalmazta meg optimizmussal áthatott tanácsait.

Üzenete a fiatalok számára egyértelmű: a kitartás, a jogainkért való harc vállalása. Mert a megingathatatlan elszántság, a harc meghozza a jutalmát. Soha ne adjátok fel! – foglalhatnók össze gondolatait.

Prof. Fernand de Varennes végighallgatta az előadásokat, és főleg a fiatalok szereplését, akik felolvastak írásaikból, és elmondták, mit jelent ma azokban az országokban élni, ahol laknak.

Az írók közül elsőként Baróthi-Szabó Johanna sepsiszentgyörgyi zenepedagógus beszélt azokról a Sorsdöntő töprengésekről, arról a meggyőződéséről, hogy „fennmaradásunk és megmaradásunk a közös nyelv…”

Nemzettársai nevében jogot kér maguknak, nemzeti kisebbségben élőknek, hogy magyarnak érezhessék magukat otthon, őseik földjén; hogy nyíltan ápolhassák magyarságtudatukat. Követeli az önrendelkezéshez való egyetemes jogot, amelynek feltétele a teljes körű területi és kulturális autonómia.

A kárpátaljai Svingola Genovéva szőlőföldjét Trianon betegének érzi és nevezi, amelynek fájdalmával megtanultak együtt élni az emberek, mert a sebeket nap mint nap feltépik, megpiszkálják. Ez a véget nem érő szenvedés tanította meg őket értékelni mindent, ami az övék: a földet, a nyelvet, a dalokat – mert ezek az ő magyarságukat jelentik.

„Jöhet még megannyi kormány, politikus, ellenség és próba, mi megmaradunk, itt maradunk és kitartunk, mert magyarok vagyunk!” – idézhetjük szó szerint mondott és leírt szavait.

Bálint Tibor Szegeden tanul, és bárkinek a kérdésére büszkén vállalja, hogy délvidéki, pontosítva, törökbecsei. Azt nem tudja megrendülés nélkül feldolgozni, amikor rákérdeznek, hogy „te hol tanultál meg ilyen szépen magyarul?”

Nagyon fontosnak tartja a népi kultúrát, amely egyik útja az ősi hagyományos értékek megőrzésének.

„Trianon erősebbé, sokkal összetartóbbá tett minket. Jobban értékeljük azt, amink van, hiszen sokat harcoltunk azért, hogy saját földünkön mint kisebbség visszakapjuk azon jogainkat, amelyek igenis megilletnek minket” – mondta.

A kanadai magyar Diósady András már mint a Rákóczi Alapítvány ügyvezető alelnöke azt mondta el, hogy a multikulturális országban hogyan tudja bárki érvényesíteni nemzeti identitását.

Mint a Diákok Határok Nélkül Mozgótábor állandó résztvevője tapasztalta, hogy egy olyan fantasztikus program indult el 1994-ben, amely azon munkálkodik, hogy összefogja a magyar fiatalokat – függetlenül a történelmi határoktól, hogy ráébressze őket arra, hogy nincsenek egyedül a világban, mert összetartozunk.

Dancs Rózsa