„Egy nép azt mondta: elég volt!”

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a kommunista diktatúra elleni felkelése és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

Az előzményekhez tartozik, hogy október 6-án, Rajk László újratemetésén 200 ezer fő jelent meg. A következő hetekben felerősödött az ellenzék hangja; a Petőfi Körben és az Írószövetségben tömörülő értelmiség Nagy Imre visszatérését követelte, és bírálta a Rákosi Mátyás örökébe lépő Gerő Ernő pártfőtitkárt.

Október 22-én, a műegyetemi nagygyűlésen az egyetemisták küldöttei elhatározták, hogy másnap a lengyel néppel rokonszenvező tüntetést hirdetnek a Bem-szobornál. A gyűlés elfogadta a 16 pontot, amely független, demokratikus Magyarországot követelt.

Október 23-án délután a Bem-szobor talapzatán állva Veres Péter, a Magyar Írók Szövetsége elnöke felolvasta kiáltványát, a diákok a 16 pontot, Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot. A tüntetők menete az Országházhoz vonult, ahol 200 ezer ember gyűlt össze. Időközben a Dózsa György úton ledöntötték a Sztálin-szobrot.

Este 8-kor a rádió közvetítette Gerő beszédét, amelyben sovinisztának, nacionalistának nevezte a megmozdulást, és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott. 9-kor Nagy Imre megjelent az Országház ablakában, reformokat ígért, és hazatérésre szólította fel az embereket.

Nagy Imre Kossuth téri szereplése csalódást okozott, Gerő Ernő rádióbeszéde pedig hatalmas felzúdulást keltett. A tömeg a Rádió elé vonult. A híradóezred katonái megpróbálták visszaszorítani a tömeget; de két, erősítésül érkezett harckocsi tévedésből áttörte a kordont, és nyomukban a tömeg a főbejárathoz tódult.

Az épületben levő ÁVH-sok tüzet nyitottak a tömegre, de a katonák közül mind többen átálltak a tüntetőkhöz, átadták fegyverüket. A tüntetőknek a raktárakból zsákmányolt fegyvereket osztogattak; kitört a fegyveres felkelés, hajnalra elfoglalták a Rádió épületét.

Október 24-én hajnalban a szovjet csapatok bevonultak Budapestre. A forradalmárok a város több pontján barikádokat emeltek, és megkezdődtek az utcai harcok. Az MDP vezetősége Hegedűs András helyére Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnökké, aki kijárási tilalmat és statáriumot rendelt el, a felkelőket a harcok beszüntetésére szólította fel.

Ennek ellenére folytatódott a fegyveres ellenállás. Az SZKP-tól Mikojan és Szuszlov érkezett Budapestre azzal az utasítással, hogy a főtitkári tisztségbe Kádár Jánost kell kinevezni. Az eseményeket Kádár a rádióban ellenforradalmi felkelésnek nevezte.

Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádiót; beolvasták a kormány közleményét, mely szerint „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták”. A hírek hatására a tüntető tömeg a Kossuth térre vonult. Az ÁVH-sok tüzet nyitottak a tüntetőkre, a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbúvó orvlövészekre tüzelt. A vérengzésnek 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt.

A Kossuth téri tömegmészárlás a fegyveres forradalom felé sodorta az eseményeket. A Corvin közi felkelők újult erővel lendültek támadásba az oroszok és az ÁVH ellen. A pártvezetés Gerőt menesztette, Kádárt nevezték ki főtitkárrá. A rádióban Kádár a népet az „ellenforradalmárokkal” szembeni fellépésre szólította fel. Nagy Imre is a szocialista rend megdöntésére irányuló fegyveres ellenforradalomról beszélt, fegyverletételre szólított fel.

Október 26-án a Széna téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Thököly út–Dózsa György út kereszteződésében is sikeresen küzdöttek a felkelők az orosz harckocsik ellen. Este a kormány amnesztiát hirdetett azoknak, akik leteszik a fegyvert, de a felhívás hatástalan maradt.

A nép szemében egyetlen hiteles politikus, Nagy Imre arra az álláspontra jutott, hogy nem ellenforradalom, hanem a szocializmus mellett álló népfelkelés zajlik. Október 27-én Nagy Imre új kormányt alakított, amelyben Tildy Zoltán és Kovács Béla is helyet kapott. A kormány tűzszünetet és a nép követeléseinek megfelelő politikai irányváltást határozott el.

Október 28-án reggel a szovjetek támadást indítottak a Corvin köznél. A forradalmárok sorra semmisítették meg az orosz harckocsikat, a támadók visszavonultak. Délben a kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását. A corvinisták fegyverszünetet kötöttek Maléter Pállal, aki átállt a felkelők oldalára.

Nagy Imre rádióbeszédben jelentette be az új kormány megalakulását, a szovjet csapatok kivonását Budapestről, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer bevezetését és március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, s hogy a kormány nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli a történteket. Este felfüggesztették a kijárási tilalmat. Gerő, Hegedűs és több pártvezető Moszkvába menekült. Győzött a forradalom.

Október 30-án reggel a Köztársaság téren, a pártház előtt az ÁVH-sok a nemzetőrökre és járókelőkre lőttek. Megkezdődött a pártház ostroma. A pártház védelmére honvédségi harckocsik érkeztek, de ezek is az épületet lőtték. Mező Imre és két társa fehér zászlóval kijött, ám tűz zúdult rájuk, és megsebesültek. Az ostromlók behatoltak az épületbe, és az ÁVH-s katonákat tűzharc után elfogták. Egy fegyveres csoport 9 ÁVH-st kivégzett.

Október 30-án Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszűnését és a szabad választások előkészítését. Ideiglenes Nemzeti Kormányt állítottak fel, amelynek tagjai Nagy Imre, Losonczy Géza, Kádár János (MDP), Tildy Zoltán, Kovács Béla (FKGP) és Erdei Ferenc (NPP). Nagy Imre a felkelők vezetőivel megállapodott az új nemzeti karhatalom felállításáról, ennek megszervezésével Király Béla tábornokot bízta meg.

Október 31-én a szovjet kormány határozott csapataik Magyarországról történő kivonásáról. Nagy Imre közölte, hogy tárgyalnak a Varsói Szerződésből való kilépésről. Kiengedték fogságából Mindszenty József bíborost, aki Rétságról diadalmenetben érkezett Budapestre. Vidéken október 29-ig 61 sortűz dördült, száznál több halott és sebesült áldozattal. A forradalmi bizottságokat és munkástanácsokat elismerte a kormány, mint a települések, gyárak és bányák szabadon választott új döntéshozó szerveit.

Eisenhower amerikai elnök október 31-i beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államok az új magyar vezetést nem tekinti potenciális szövetségesének, és nem fog katonai segítséget nyújtani a magyaroknak.

November 1-jén a szovjet katonai egységek körbezárták a repülőtereket, és a keleti határról újabb csapatok haladtak az országba. A kormány úgy döntött, felmondja a Varsói Szerződést, kinyilvánítja az ország semlegességét, és az ENSZ-hez fordul, segítséget kérve a nagyhatalmaktól. Este Kádár és Münnich Ferenc Moszkvába repült, ahol megbízták őket ideiglenes kormány vezetésével.

November 2-án újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra. Az országban állomásozó orosz hadosztályok száma 5-ről 17-re nőtt. Konyev marsall, a Varsói Szerződés főparancsnoka Szolnokon berendezte főhadiszállását a hadműveletek irányítására. Nagy Imre az ENSZ-től kérte Magyarország semlegességének elismerését.

November 3-án Nagy Imre új koalíciós kormányt alakított: B. Szabó István, Bibó István, Farkas Ferenc, Fischer József, Kádár János (távollétében), Kelemen Gyula, Kéthly Anna, Kovács Béla, Losonczy Géza államminiszter, Maléter Pál honvédelmi, Nagy Imre külügyminiszter, Tildy Zoltán miniszterelnök-helyettes.

Délben szovjet–magyar tárgyalások kezdődtek a csapatkivonásokról. Megállapodtak arról, hogy a tököli szovjet parancsnokságon folytatják a tárgyalást. Este Erdei Ferenc, Maléter, Kovács István vezérkari főnök és Szűcs Miklós hadműveleti csoportfőnök megérkezett Tökölre. Amikor Maléter hozzákezdett a kormány álláspontjának ismertetéséhez, megjelent a teremben Szerov tábornok, a KGB vezetője, és letartóztatta a delegációt.

November 4-én hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió az oroszok által kinevezett Kádár-kormány közleményét sugározta. 5 óra 20 perckor a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”

Budapesten háborús helyzet alakult ki, a kora reggeli óráktól kezdve a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. 8-kor a Parlamentet védő egységek letették a fegyvert, Nagy Imre és több kormánytag a jugoszláv nagykövetségre távozott. Az orosz páncélosok a Nagykörúton és máshol a lakóházakat lőtték. Budapest szovjet katonai parancsnoka kijárási tilalmat rendelt el, de a fegyveres ellenállást ez nem tudta megtörni.

November 5-én a szovjetek támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a Baross téren, a Tűzoltó utcában, a Széna téren, a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tartották magukat. Budapesten kívül számos vidéki városban is katonai ellenállás bontakozott ki. Csak november 6-án omlott össze a vidéki ellenállás, majd a budapesti ellenálló központok, így a Széna téri, a Gellért-hegyi és az óbudai, végül pedig a Corvin közi is.

Az oroszok által létrehozott Kádár-bábkormányt Szolnokról szovjet harckocsik kísérték Budapestre. A csepeli ellenállók csak november 10-én fogadták el a fegyverszünetet. A munkástanácsok és más forradalmi szervek december elejéig folytatták a sztrájkot.

A november 14-én megalakult Nagy-budapesti Központi Munkástanács az ellenállás központja lett. Nagy Imre nem mondott le a kormányfői tisztségről, társaival november 22-én a jugoszláv nagykövetségről Romániába hurcolták. December elején több városban tüzet nyitottak a tüntetőkre (Budapest, Salgótarján, Miskolc).

Az MSZMP december elején ellenforradalomnak nyilvánította az eseményeket. Bevezették a statáriumot, a rögtönítélő bíráskodást, letartóztatták a munkástanácsok vezetőit, felfüggesztették az Írószövetség működését.

A következő három évben 400 embert végeztek ki, 21 ezer embert börtönöztek be, 18 ezer főt internáltak. 1958. június 16-án Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. A harcokban 2652 magyar és 669 szovjet állampolgár esett el. Negyed-millióan hagyták el az országot.

A forradalom kitörésének napja, október 23-a 1989 óta nemzeti ünnep Magyarországon.