A testvéri szeretet, a jézusi bizalom mutatta meg magát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson Böjte Csaba szerint. A ferences rendi szerzetes úgy véli: Budapest megnyugvást talált a pápai mise napján.
Szerinte az ember egy hatalmas örömünnep-fesztiválon érezhette magát, ünneplőbe öltözött a város és az emberek szíve is.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője a Növekedés portálnak adott interjújában elmondta:
– Eddig több mint hatezer gyereket fogadtunk be, de ha nem neveltük volna őket, ha nem magyaráztuk volna el, mit kell tenniük, hogy a társadalom értékelje és elfogadja őket, akkor most is ugyanúgy a periférián lennének, mint amikor hozzánk kerültek. Iránymutatással, nyugodt, higgadt érveléssel kell őket az útra engedni. Meg kell értetni velük: nem a bőrszín vagy a családi állapot, hanem csak a viselkedés és a normák betartása iránti tiszteletük alapján ítélik meg őket.
Böjte Csaba úgy fogalmazott:
– Van, aki szenvedélyesen gyűjt anyagi dolgokat, festményeket, autókat, ritkaságokat. Én ugyanilyen szenvedélyesen gyűjtöm a legértékesebbeket, a lelkeket. Ezért kezdtem gyerekeket befogadni.
Szerinte a gyerek olyan, mint egy sportoló: szüksége van egy jó edzőre, hogy ki tudja adni magából, ami benne rejtőzik. Önmagától nem jár a bajnoki cím senkinek. Azért meg kell küzdeni, ahhoz kell az edző, aki bajnokot farag valakiből.
– Szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz – utalt Jézus tanítására a szerzetes.
Hozzáfűzte: alanyi jogon az Isten nem adja nekünk a mennyek országát.
Böjte Csaba megjegyezte:
– A keresztények örök életbe vetett hite nagy biztonságérzettel tölti el az embert. A halált ugyanúgy el tudom fogadni, ahogyan az életet. Nem az elmúlásra készülök, hanem az örök életre.
Szerinte az individualizmus napjaink népbetegsége: mindenki azt hajtogatja: én, én, én, én. Úgy vélte: ha egy társadalom tagjai csak magukra gondolnak, az teljes csőd, mert egy önmagába forduló világ szükségszerűen elemészti magát. Szilágyi Domokos gondolatára hivatkozott: „boldog lehetek, hogy törődhetem veletek”.
Böjte Csaba szerint az ember ezt a boldogságot nem önmagában, hanem önmagán kívül tudja megtalálni.
A szerzetes a nemrégiben megtartott budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról elmondta:
– Csodálatos dolgokat hozott ki az emberekből! Hétköznap általában mindenki rohan, az emberek rá sem néznek egymásra, nem mosolyognak. A kongresszus a legjobbat, legértékesebbet hozta a felszínre, az emberek hitét és egymás iránti szeretetét.
Csaba testvér hozzátette:
– Kétezer zarándokkal, köztük több száz gyerekkel gyalogoltunk át a Kossuth térről a Hősök terére. Az út mentén rengeteg ember állt, mindenki mosolygott, integetett. Vízzel kínáltak bennünket, de olyan is volt, aki almával. A testvéri szeretet, a jézusi bizalom mutatta meg magát. Budapest megnyugvást talált a pápai mise napján. A rohanás, az idegeskedés helyett megmutatta a szeretetben fürdő, gyönyörű arcát. Az ember egy hatalmas örömünnep-fesztiválon érezhette magát, ünneplőbe öltözött a város és az emberek szíve is.
A szerzetes több száz gyerekkel érkezett Ferenc pápa miséjére. Hogyan hatott rájuk az esemény? – kérdezték.
– Nem is kellett különösebben beszélgetni velük erről, minden az arcukra volt írva – mondta. – Hatalmas lelkierővel tértek haza. A gyereken mindig, minden látszik, a bánat és az öröm egyaránt. Ha szomorúak, a lelkük olyan, mint a biztosíték: a túlterhelés kicsapja. De amennyire érzékenyek a negatív dologokra, ugyanannyira érzékenyek az örömre, boldogságra, a szeretet légkörére is. A pápai mise napján egy hatalmas, egymás tagjait szerető közösség jött létre. Ők ezt a szeretetet, tisztaságot azonnal magukba szívták. Sokkal jobban, mint mi, felnőttek.
A nevelési elveiről Böjte Csaba elmondta: erőszakkal, türelmetlenséggel senkinek nem lehet segíteni.
– Nem vagyok híve az erőből, kényszerből nevelésnek, az nem hoz gyümölcsöt. Mindig elmondom a gyerekeknek a lehetőségeket, azt, hogy mit tudok nekik felkínálni, de azt is, mit szeretnék cserébe. Ha valakinek nem tetszik, akkor elmegy. Volt rá példa. Arra is, hogy két év múlva sírva kopogtatott: szeretne visszajönni. A Szent Ferenc Alapítvány olyan, mint egy nagy fa, amelyre az ég madarai rászállnak. Van, amelyik ott rak fészket, van, amelyik csak megpihen és tovább repül. Hagyom, repüljön. Én nem akarok kalitka lenni.
Csaba testvért megkérdezték: nem aggódott, hogy a pandémia alatt erősödik majd az individualizmus, amelyet ő különösen káros jelenségnek tart? Elmondta:
– A járvány furcsa módon sok helyen éppen az individualizmus háttérbe szorításához nyújtott segítséget. Az emberek egyszer csak rákényszerültek, hogy ne csupán magukkal foglalkozzanak. Összezárva, lehetőségek nélkül hirtelen elkezdtük meghallani, megérteni a másikat. Együtt örültünk, sírtunk. Ha nem tudunk kinézni magunkból, ha nem vesszük észre, mennyi szép dolog van rajtunk kívül, akkor az ránk nézve is romboló.
You must be logged in to post a comment.