Új remény, új kezdet hangulatát éreztük

Veres András győri megyéspüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét kérdezte 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz és az ezt lezáró félnapos pápalátogatáshoz kapcsolódó élményeiről a Magyar Kurír.

Érdeklődtek: a magyar egyház számára mit jelentett ez az esemény?

– Sokakat kérdeztem erről, akiknek alkalma volt legalább rövid időre bekapcsolódni a kongresszus programjaiba, akár személyesen, akár csak a rádión, televízión vagy interneten keresztül, s az volt az egyöntetű véleményük, hogy felemelő, nagyon szép ünnep volt – mondta a püspök. – Meg tudott mutatkozni ezen a kongresszuson a hitünk, s az, hogy miként járja át egész életünket, annak minden vonatkozását. Akár az imádságok, katekézisek, szentmisék, gyönyörű liturgiák formájában, akár a kulturális rendezvényeken, amelyekben az eucharisztia megjelent. A külföldiek is azt mondták, hogy ha fordítás által is, de ők is élményszerűen be tudtak kapcsolódni az eucharisztikus kongresszusba.

Arról, hogy mi érintette meg leginkább a rendezvénysorozaton, Veres András elmondta:

– Mély benyomást tettek rám azok a Közel-Keletről érkezett püspök atyák, akik beszámoltak az ottani keresztények helyzetéről, de rendkívül szép volt a kanadai Gérald Lacroix bíboros úr katekézise is, és büszkeséggel töltött el Áder János köztársasági elnök, akinek tanúságtételét hallva mind Nyugatról, mind Keletről érkezett püspök atyák azt mondták: csodálatra méltó, és az ő országukban nem biztos, hogy ilyen hitvallás megtörténhetne.

Ferenc pápa, mielőtt a záró szentmisét bemutatta volna, az MKPK tagjaival is találkozott. Erről Veres András elmondta:

– Nagyon vártuk ezt a találkozást. Ha a Szentatya ellátogat egy országba, az ottani püspöki konferencia meghívásának is eleget tesz. Nagyon személyes hangvételű szavakkal szólt hozzánk, az előre megírt szövegtől néha elszakadt, és oly módon egészítette ki, hogy azt mindnyájan személyünkhöz szólónak érezhettük.

A Szentatya homíliája és az Úrangyala imádság előtti szavai különösen is szóltak a magyarokhoz. Mit lehet érdemes ebből különösen is megszívlelnünk? – kérdezte az interjút készítő Agonás Szonja.

– Látszott, a Szentatya nagyon készült, hogy a magyarokhoz tudjon szólni, de ez egy nemzetközileg is nagy érdeklődést kiváltó szentmise volt, a Statio Orbis, az egész világnak szóló szentmise – mondta a püspök. – A beszédében utalt arra, hogy alkalma volt fiatalon magyar jezsuitákat megismerni, akik az elkötelezettség és az odaadás példaképei voltak. Ez is kedves megjegyzés volt részéről, s az még inkább, amikor az Úrangyala imádságban – ami éppen a magyarok küzdelmei miatt lett elrendelve – tudatosan igyekezett úgy szólni a világhoz, hogy benne a magyarok is megszólítva érezhették magukat, utalt történelmünk néhány eseményére és személyére, mint Szent Istvánra és Szent Erzsébetre.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust gyakorlatilag a pandémia közben rendeztük meg – említette a riporter.

– El kell mondani, kicsit tartottunk is attól, mi lesz, miután a járvány miatt külföldről sokan nem jöttek el, akik korábban ezt tervezték; ugyanakkor a magyarok mégis legyőzték a félelmüket, és olyan, számunkra korábban el nem képzelhető létszámban vettek részt, ami joggal válthat ki büszkeséget – mondta Veres András. – A Szentatya is utalt a búcsúzáskor arra, hogy rendkívül nagy élményben volt része, igen szépen szervezett, fölemelő ünnep volt számára is ez a néhány óra. Azt gondolom, ezt mindnyájan átélhettük ott, a Hősök terén.

A püspök hozzátette: ugyanakkor a Hungexpón zajlott program katekéziseiben és tanúságtételeiben időnként volt utalás a járványra, többen emlékeztettek a kongresszus jelmondata – „Minden forrásom belőled fakad” – értelmében arra, hogy Krisztusból merítsünk reményt a félelmeink legyőzéshez, s még inkább a keresztény tanúságtételünkhöz.

– A világban bárhol élünk, mindenütt belőle merítsünk erőt a munkánkhoz, a családi élethez, és ez, azt gondolom, mindenki számára járható út, amelyen haladnunk kell – folytatta Veres András. – Nem szabad, hogy a pandémia tönkretegye a közösségi életünket, ami eléggé meg lett tépázva az utóbbi időben a mindennapjainkban. Le volt zárva az ország, sokan mai napig elszenvedői a post-Covid szindrómáknak, de a hitből élő ember biztos, hogy le tudja győzni a hirtelen jött félelmet, és új reményt, új erőt kap. Azt gondolom, az egész hét és a záró szentmise különösen is egészen sajátos módon egy új remény, új kezdet hangulatát és szándékát jelentette sokak számára.

(A. Sz. – a Magyar Kurír nyomán)

Write a comment
Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet