Fontos az energia biztonsága

Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek között meglévő jó együttműködésből mindkét nemzet profitálni tud – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, miután kollégáját, Gordan Grlic-Radmant fogadta.

„Mindkét kormány az eredeti európai, mondhatnám keresztény értékek alapján áll. Valószínűleg ez volt az egyik oka annak, hogy Horvátország nem csatlakozott ahhoz a hecckampányhoz, amelyet néhány európai ország indított meg Magyarországgal szemben a gyermekvédelmi törvényünk elfogadása után” – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Szijjártó Péter az együttműködés három fontos területét nevezte meg. Az energiabiztonság kapcsán leszögezte, hogy Magyarország számára is fontos a cseppfolyósított földgázt fogadó terminál létrejötte Krk szigetén. Rámutatott, hogy a két ország gázpiacának összekötése komoly lehetőségeket tartogat, leszorítaná az árakat, javítaná az ellátás biztonságát.

A miniszter szerint a második terület az összeköttetések kérdése, és kiemelte, hogy több határátkelőt kell létrehozni a két ország között, átlagosan ugyanis 50 km a távolság közöttük jelenleg.

Közölte, hogy 2024-re az M6-os autópályát meghosszabbítják a határig, emellett folytatódik a murakeresztúri híd építése, illetve Sároknál és Őrtilosnál is új átkelőt terveznek nyitni. Végezetül beszélt a nemzeti közösségek fontosságáról is, amelyek erős kapcsot jelentenek a két ország között.

Write a comment
Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet