Mindenki jó benyomást keltett

Véget ért az idei – részben magyar rendezésű – labdarúgó Európa-bajnokság. A londoni döntőben – lapzártakor – Anglia és Olaszország 1–1-re végzett, majd 11-es rúgásokkal az itáliaiak győztek.

A magyar válogatott – mint közismert – Budapesten 3-0-ás vereséget szenvedett az Eb-címvédő portugáloktól, majd 1-1-es döntetlent játszott világbajnok franciákkal, míg Münchenben 2-2-re végzett a németekkel.

A mieink Eb-szereplését Marco Rossi szövetségi kapitány összegezte.

– Több szinten is előreléptünk: immár félelem nélkül játszunk a magasabban rangsorolt ellenfelekkel szemben, meg tudunk küzdeni velük fizikai szinten, állóképességben, futóteljesítményben és taktikai szinten is megálljuk a helyünket – mondta a szakember. – Technikai szinten továbbra is fennáll a különbség az élcsapatok javára, de remélem, hamarosan meghívhatok olyan játékosokat a keretbe, akik segítenek lefaragni a lemaradásunkat.

– Ennek az Európa-bajnokságnak minden pillanatát a szívembe zárom – folytatta Rossi. – Sajnos rövid ideig tartott, bő egy hét alatt lejátszottunk három mérkőzést, de így is óriási élményekkel lettem gazdagabb. A legmegindítóbb pillanatok a szurkolóinkhoz kötődnek, ahogy a mérkőzéseken szurkoltak. Szokták mondani, hogy a labdarúgás csak egy játék, de valójában jóval több annál, hiszen ennyire mély érzelmeket képes kiváltani. Ennek az Eb-nek a futballisták voltak a főszereplői, őket illeti az elismerés, én is köszönettel tartozom nekik, méltán büszke rájuk az egész ország.

A szövetségi kapitány szerint az Eb-n pályára lépő játékosok mindegyike jó benyomást keltett a tornán, ezért többen is számíthatnak rá, hogy rangosabb bajnokságokból is hívni fogják őket. S ha ott helytállnak, akkor a válogatott is jól jár.

Rossi abban bízik, hogy a csapat azon az úton halad tovább, amelyen eddig is eljutott.

– Azért nem számítok visszaesésre, mert kizárólag olyan játékosokat fogok meghívni a válogatott keretébe, akiken látom, hogy futnak, harcolnak a pályán. Ha valaki technikailag jó, de nem fut, nincs benne küzdőszellem, semmire sem jó a nemzetközi futballban.

Write a comment
Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet