A határon túliak az anyaország követét látták benne az 1970-es, ’80-as évek elszigeteltségében. Kíváncsisága, nem lankadó szorgalma tette Szakolczay Lajost segédmunkásból irodalmi szerkesztővé, kritikussá.
Évtizedek óta magyar irodalommal fekszik és kel. Amikor megbetegedett, édesanyja gyönyörű, rézmetszetekkel illusztrált Petőfi-összest nyomott a kezébe – emlékeztet a Magyar Nemzet interjúját készítő Tóth Ida.
– „Itt az ősz, itt az ősz, hullnak a levelek, / Dúdoló muzsikát játszanak a szelek. / Sárgul a diófa magas koronája, / Színes levélszőnyeg a földre pingálva…” Egy kisgyerek lázálma, ez volt az én irodalmi indulásom – idézi fel az első versének kezdő szakaszát Szakolczay Lajos. – Tízévesen Petőfi hangulatai, költői képei megihlettek. Majd jött József Attila. Az ’50-es évek szegénységében édesanyám négy gyermek mellett elvállalta a honvédségnél az orvosi köpenyek mosását. Hetente 80 fehér köpenyt kellett kimosnia kézzel, én meg kis sámlin ültem mellette a konyhában, és József Attilát olvastam neki: „Harminchat fokos lázban égek mindig / s te nem ápolsz, anyám.” Mit akart ezzel az a kisgyerek?
Nagykanizsán a kőolajbányászati technikumba íratták be a szülei, mert a technikumi érettségivel el lehetett helyezkedni.
– Tizenöt éves voltam, mentem be Nagykanizsa központjába, amikor egy újságos kioszknál megakadt a szemem az Igaz Szó című lapon – emlékszik. – Nézem: a Román Szocialista Köztársaság lapja. De akkor miért nem románul van? Nekünk mesélt valaki Trianonról? Kitől hallhattam volna arról, hogy a határon túl is élnek magyarok?! A szülők féltek, a tanárok is féltek, de a marosvásárhelyi Igaz Szóval beléptem az egyetemes magyar irodalomba.
Egy-két kisebb verse és novellája megjelent a Zalai Hírlapban és a Somogyi Néplapban, de úgy érezte: neki a főváros kell. Képzőművészeti tárlatok, irodalmi estek és az egyetemi színpad előadásai. Táskájában egy váltás fehérneművel érkezett Budapestre 1963-ban. A Csepel Művek munkásszállójára került, a következő években napi nyolc órát a tervezőasztal fölé hajolva töltött, már égette szemét a fehér papír, de éjszakába nyúlóan olvasott és írt.
Ekkor már megállíthatatlan volt. A végső lendületet az adta, hogy 1968-ban konferenciát rendezett az Írószövetség Kettős kötődés címmel a határon túli magyar irodalomról.
– Elmentem, meghallgattam az előadásokat, és rácsodálkoztam, hogy a nagy hírű egyetemi professzorok összetévesztik az alkotókat, rosszul és bizonytalanul idéznek. Ráébredtem, hogy a határon túli magyar irodalomban tájékozottabb vagyok náluk. Elkezdtem publikálni irodalomról, majd képzőművészetről és színházról is.
Az eddigi termés: 19 kötet, megszámlálhatatlan kritika, tanulmány és esszé. Illyés Gyula ismert mondata – a magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan – megerősítette küldetésében.
– Pályám kezdete óta összmagyarságban gondolkodom – említi. – Azért volt az a megszámlálhatatlan út Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Pozsonyba, Komáromba, Szabadkára, Újvidékre és Ungvárra, hogy jelenlétemmel – majd az azt követő tanulmányokkal – tudatosítsam: együtt vagyunk gazdagok. „A nemzet titkok karátja” – mondotta Sütő András, vagyis, amíg egy népnek titkai vannak, nincs meghódítva. Ez védett meg bennünket a tatárral, törökkel, némettel, orosszal szemben is. Tenyeremben érzem Kós Károly kézfogásának erejét és melegét, aki arra tanított bennünket: az a miénk, amit kiküzdünk magunknak! A mi igazságunk a mi erőnk. Kós Károly életével példázta, hogy az erkölcs is romolhatatlan kő, s ha valaki arra építkezik, megingathatatlan lesz az alap. Mindig is az építés vonzott, az egymásra rakott téglák igazságot, szépséget, törhetetlenséget sugalló harmóniája. Ha cseppet tudtam tenni azért, hogy ez a sokat szenvedett, darabokra tépett magyarság rátérjen az összefogás útjára, már nem éltem hiába.
Persze, az ilyen hitvallásból olykor kellemetlenségek is adódnak. Kassa, 1975. március 15. Szakolczay részt vesz a Fábry-napokon, majd a közéleti események, író-olvasó találkozók után barátaival tölti az estét. Állítólag rossz helyen parkoltak, legalábbis ezt ordította az a megtermett rendőr, aki szirénázó autókkal bevitte őket a rendőrségre.
– Ültettek bennünket egy lócán, és hogy el ne aludjunk, szuronyos puskával böködték a hátunk. Elég kényelmetlen volt ez öt óra hosszán át. Óránkénti kihallgatás, de mindig ugyanaz a kérdés: mit akarunk Csehszlovákia államrendjével? Hát – mondtam –, mi a béke követei vagyunk, semmi rosszat nem csináltunk, nem tudom, miért vagyunk itt. Erre megint jött a kérdés: mit akarunk Csehszlovákia államrendjével? Így ment ez reggel hatig, akkor elengedtek bennünket, mire hazaértem, már ki is rúgtak a Kortárstól…
Onnan az Új Íráshoz, majd a Budapesthez és megint a Kortárshoz került. Irodalmi folyóiratok szerkesztője volt 30 évig. Határon túli művész barátai az anyaország követét látták benne azokban az években, amikor az elzártság miatt erre nagy szükségük volt. Kós Károly, Benkő Samu, Sütő András, Kányádi Sándor, Szilágyi István és még sokan szereplői Futkosó naplójának, akikre újra és újra ráirányította a hazai kulturális élet figyelmét. Fáradhatatlanul kutatta a rejtett értékeket, amikor másként nem lehetett, képes beszédben írta meg a kisebbségbe szakadt magyar alkotók igazát. Ma is nagyra tartja a személyes találkozások erejét, ettől maradt hitelesen emberi értékközvetítő munkája.
Megjelenés előtt áll három kötete, a Szólíts nyugodtan Gyurkának! – Találkozások Faludy Györggyel című 34 levél történetét tartalmazza, amelyekhez verseket, fordításokat is mellékelt a költő. A Napkútnál jelennek meg Szakolczay 2014-20 között írt kritikái A táj lélekarca címmel, és a harmadik: a Szabadságtű című irodalmi kötet. Címe Páll Lajos E se tánc? című versére utal: „Ahol én járom a táncot, / medve vitte már a láncot, / minden láncszem szénabuglya, / szabadság-tű abba dugva.” De a cenzúra ezt így nem engedte, az erdélyi költő első kötetében „minden láncszem szénabuglya, / erdők füve abba dugva” szerepel, mire az irodalomtörténész barát elhozta a kéziratot, amely a miskolci Napjainkban jelent meg végül eredeti formájában.
(T. I. – a Magyar Nemzet nyomán)
You must be logged in to post a comment.