Mit is jelent Ernest Hemingway (1899-1961), a nagy amerikai író munkássága a XXI. században? Egyszerűen csak kötelező olvasmány? Egy letűnt világ krónikása? Hiszen a két világháború, a totalitárius politika, oly messze állnak a hétköznapi amerikai embertől, aki abban nő fel, hogy egyre több jogai vannak!
Ki is maga Hemingway? A zseni, a Nobel-díjas alkotó, vagy csak az erőszakos, önkínzó alkoholista? Ember, vagy mítosz? A szó művésze, vagy legenda?
A Hemingway című dokumentumfilmet a napokban három egymást követő estén mutatja be a PBS amerikai tévécsatorna. Ken Burns és Lynn Novick filmje egyebek mellett az író alkoholizmusát, kalandvágyát, a bikaviadal iránti szenvedélyét, természetszeretetét, nőgyűlöletét és öngyilkosságához vezető belső vívódásait is alaposabban vizsgálja.
Mint Novick hangsúlyozta, az Amerika egyik legjelentősebb XX. századi regényírójának tekintett szerző portréja az ismert sztereotípiáknál jóval összetettebb, ezért számtalan dokumentumot is felhasználnak a filmesek.
Az író negyedik felesége és özvegye kereste meg Jackie Kennedyt azzal az ötlettel, hogy a család átadná a Kennedy Könyvtárnak az író után maradt hatalmas dokumentációt.
Az archívumban az író kéziratai, levelezése és mintegy 11 ezer fénykép is található. Novick elmondása szerint számos olyan dokumentumot használtak fel a filmben, amelyeket korábban nem ismerhetett a szélesebb közönség.
Archív anyagokban a nőkhöz, anyjához, nővéreihez, az első világháborúban őt ápoló nővérhez és négy feleségéhez fűződő bonyolult viszonyával kapcsolatos dokumentumokat is találtak.
„Annyi minden szólt az életében a szerelemről: futott felé, menekült előle vagy tönkretette” – fogalmazott Burns. Különösen izgalmas volt az író számos kézirata, a sok jegyzetfüzet, amelyekben nyomon lehetett követni az alkotás folyamatát.
A Búcsú a fegyverektől című regényéhez például 47 befejezést írt. A forgatás színhelye Ernest Hemingway életének főbb megállói: Chicago, ahol született, Kuba, Florida…
Számos interjúban vagy Hemingwayről szóló ismertetőben már nem a munkásságát, írói tehetségét értékelik, hanem magánéletére koncentrálnak, szinte le akarják rángatni arról a piedesztálról, ahova írói zsenije juttatta.
Mesélő tehetsége egyesek szerint krónikus hazudozás, hősiességét, bátorságát is megkérdőjelezik, és a tény, hogy szeretett halászni, vadászni, szerette a bikaviadalokat, mára már igazi bűnnek számít.
Egyesek szemében problematikus archetípusa a nyugati fehér férfinak. Azt is a szemére vetik, hogy regényeinek hőse férfi, ami lehetne az író alteregója is.
Egyesek odáig jutnak az „értékelésben”, hogy szuper hazudozónak nevezik. Jeanette Winterson Art and Lies, azaz Művészet és hazudozás című munkájában egyenesen azt állítja, hogy nincs olyan műfaj, hogy önéletrajz, csak művészet és hazugság van.
Pironkodva kell megjegyeznem, hogy ezek a mély és modern kritikusok egytől egyig hölgyek.
Viszont nagyon szépen nyilatkozik az íróról Orson Welles színművész (1915-1985) egy 1971-es interjúban. Elsősorban különös viszonyukat vázolja, majd az író hatalmas életművének művészi értékeit taglalja. Bevallja, hogy egyenesen csodálja Ernest Hemingwayt, és végkövetkeztetésként megállapítja, hogy mint alkotó azért feszült néhol és némikor, mert igaz és jó!
Kicsüng a sorból Ingrid Bergman (1915-1982) szintén pozitív visszaemlékezése az Akiért a harang szól című film kapcsán. Elsősorban a szerző tökéletes dialógusait emeli ki.
Ernest Hemingway a híres regényei, az Akiért a harang szól, A búcsú a fegyverektől, A folyón túl a fák közé, Az öreg halász és a tenger, a Halál délután, a Veszélyes nyár mellett számtalan elbeszélést – mint A Kilimandzsáró hava –, úti beszámolót és haditudósítást is írt.
Ernest Hemingway részt vett a spanyol polgárháborúban és mind a két világháborúban. Azzal is megvádolták, hogy kommunista és szovjet kém. Erre csak ennyit válaszolt: „Nem lehetek kommunista, mert a totális szabadságban hiszek! Az állam számomra csak igazságtalan adó! A minimális kormányzatban hiszek!”
Ars poeticája is rövid és tömör: „Nincs jobb és bal az írásban, csak jó és rossz van.”
Ernest Hemingway munkásságát 1954-ben irodalmi Nobel-díjjal, majd Pulitzer-díjjal jutalmazták.
Ajánlom az irodalomkedvelőknek és az érdeklődőknek, olvassák újra az író a könyveit, vagy ha még nem olvasták őket, vegyék a bátorságot, és olvassák el ezt a hatalmas életművet, majd döntsék el maguk, van-e helye ennek az írónak a XXI. század világirodalmában.
Vagy álljanak be azok közé, akik úgy gondolják, hogy a beteges szobordöntögetőknek van igazuk. Nekem az a gyanúm, hogy ezek a hölgyek, akik a nagy írót bírálják, nem értik, mit jelent egy igazi férfi, mit jelent a hősiesség, mi a háború és a vele járó félelem, rettegés és nincstelenség.
Talán azt sem tudják, hogy a művészet nem dokumentumregény, a regényben pedig mindig a valóság és a fikció keveredik.
Bízom benne, hogy a Hemingwayről szóló dokumentumfilm alkotói is megtalálták az arany középutat a modern „izmusok” és a valós értéklátás között – és remélhetőleg nem festenek torz képet a XX. század egyik zseniális alkotójáról!
Tatár Etelka (Chicago)
You must be logged in to post a comment.