A dordrechti rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon a magyar versenyzők három arany- és három ezüstérmet szereztek – számoltunk be róla legutóbbi lapunkban.
A sikerek legfőbb kovácsa ezúttal is a Liu-testvérpár volt: Liu Shaoang 500 m-en és összetettben győzött, 1000 m-en második lett, míg bátyja Liu Shaolin Sándor 1000 m-en nyert és összetettben lett második, és a váltóban mindketten – Krueger John-Henryvel és Burján Csabával kiegészülve – ezüstérmet szereztek.
Arról, hogy mennyire volt nehéz pályafutása első vb-címe után visszafognia magát, és készülnie a záró napra, Liu Shaoang a Nemzeti Sportnak elmondta: „Nagyon örültem az aranynak, szerencsére hamar eljutott a tudatomig, mit is értem el, így aztán másnap úgy álltam fel a rajtvonalhoz, hogy egy senki vagyok, akinek újra bizonyítania kell.”
Hogy az 500 m-en elért aranyérem után egyértelműen célba vette-e az összetett elsőséget is, arról így vélekedett: „Mivel fej-fej mellett álltunk az első nap után a kanadai Charles Hamelinnel, mentálisan kellett leginkább készülnöm. Másnap végig fáradtnak éreztem magam, de azt mondtam: ha beledöglök, akkor is meg kell csinálni.”
Liu Shaolin Sándor először arról beszélt, hogy a balszerencsés első nap után hogyan tudta így összeszedni magát.
„Reggel megfogadtam, hogy a pokolból a mennybe jutok. Leginkább mentálisan kellett összekapnom magam, és az is ott járt a fejemben, hogy bár a kanadai Charles Hamelin 14-szeres világbajnok, de már 36 éves – nehogy megverjen!”
A riporter megkérdezte: az 1000 m-es döntő megnyerését követő üvöltésben az előző napi balszerencse is benne volt?
„Az feltétlenül, de leginkább az öcsém, Ádó győzelme volt benne – sokkal jobban örültem az ő aranyérmének, mint a sajátoménak. Aztán a 3000 m-es szuperdöntőt elszámoltuk, de a végén sem azért aggódtam, hogy nem enyém az összetett arany, hanem amiatt ijedtem meg, hogy nem a miénk lesz az első két hely. Az mindegy volt, melyikünk nyer.”
You must be logged in to post a comment.