Nem engedik el a külhoniak kezét

A Kárpát-medence legeldugottabb falvaiban és a diaszpórában is jelen vannak rendezvényeikkel. Tízéves a Magyarság Háza. Csibi Krisztina igazgató a Magyar Nemzetnek elmondta: minél több szempontból érdemes megismerni múltunkat, és úgy továbbadni, hogy másokat ne sértsünk vele.

Arról, hogy időszerű-e a Magyarság Háza tevékenysége, Csibi Krisztina elmondta:

– Aki úgy látja, hogy nem, annak azt ajánlom, beszélgessen határon túli magyarokkal. Akár egy március 15-i közvetítés során is tapasztalhatja, milyen tartalmakat hordoznak nemzeti jelképeink. A diaszpórában sok helyen láttam piros-fehér-zöld kokárdát a konyha falán, de lehet az egy szőttes vagy nagyszülőtől öröklött tárgy is, amelyre szinte ereklyeként tekintünk. Ahogyan a katolikus családoknál egykor a szent sarok és a reformátusoknál a maguk jelképei, ugyanúgy megtalálhatók a szakrális helyek most is az otthonokban. A hétköznapi használatból átmentődött, jelképpé vált tárgyak.

Mindenki életében meghatározó a családi és nemzeti örökség, amikor pedig valaki indíttatást érez, hogy megismerje a múltat, a Magyarság Háza örömmel támogatja ezt a szándékát – tette hozzá Csibi Krisztina.

– Sok-sok diaszpórában élő magyar utazik hetente akár több száz kilométert, és az egész szombati napját arra áldozza, hogy hétvégi magyar iskolába járassa a gyermekét – említette. – Ezek a családok ki vannak éhezve a magyar szóra! Együtt főznek, esznek, és a közösségi élménnyel együtt a magyarságukat is megélik. Óriási szervezőmunka áll persze e mögött a helyi egyház, cserkészet, illetve a hagyományőrzők, táncoktatók részéről.

Arról, hogy saját életében mit jelent a hagyomány, az igazgató elmondta: mindent! Ősei az 1764-es madéfalvi veszedelem után Székelyföldről előbb Moldvába menekültek, majd Bukovinában telepedtek le. Öt magyar falut alapítottak itt a székelyek 1776-tól – Isten-segíts, Fogadjisten, Hadik-falva, Józseffalva és András-falva –, ezekről a településekről rajzottak szét a bukovinai székelyek szerte a világba.

Aztán a Bukovinában maradt székelyeket áttelepítették 1941-ben Magyarországra, 14 ezren kerültek Bácskába, de 1944 őszétől már a front elől menekültek. 1945 tavaszán Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megyében a kitelepített németek házaiba költöztették be őket.

Hogy ez a kényszerű megoldás milyen feszültséget keltett, arról Csibi Krisztina elmondta:

– Gondolhatja: mind a mai napig annak a kitelepített német családnak a házában élünk Kisdorogon, amelynek a rokonsága a harmadik szomszédban lakik tőlünk. Kezdetben a ház egyik felében lakott a székely, a másikban a német család. Édesapám hat-hétéves korában jó barátja lett a német család fiának, aki a kitelepítésük után többször járt nálunk látogatóban, jó érzéssel. A közös hang megtalálásában a tények segítenek. Minél több szempontból érdemes megismerni a történelmi eseményeket, és úgy továbbadni, hogy a másikat ne sértsük vele. Ehhez csak emberség kell.

A riporter arra hívta fel az igazgató figyelmét, hogy amióta a családjáról mesél, megváltozott a hangszíne.

– Ha hallaná, amikor hazamegyek, ott még a bukovinai nyelvjárás is visszajön – mondta. – A Magyarság Háza Határtalanul Programjának résztvevői közt tapasztaltam hasonlót: szenzációs érzés, amikor a gyerekek rácsodálkoznak egymás nyelvjárására: mindent értenek, közben hallják, hogy valami sose hallott, csodálatosan dallamos nyelven szól hozzájuk a társuk. Az elmúlt évtizedben tízezer diák vett részt rendhagyó tanóráinkon a Határtalanul Program keretében, a Magyarság Háza kétezernél több amatőr és profi művésznek, előadónak biztosított lehetőséget a bemutatkozásra, és negyedmillióan vettek részt a programjainkon. Célunk a nemzetrészek közötti kapcsolatok erősítése, az egymás iránti felelősségérzet kialakítása, elmélyítése, hogy a délvidéki a felvidékivel vagy akár a burgenlandi az erdélyivel is közös programokat tervezzen hosszú távra.

Csibi Krisztina elmondta: ha valaki egész éven át látogatja a Magyarság Házát – a járvány idején a közösségi oldalukat –, annak olyan érzése támadhat, mintha körutazást tenne a Kárpát-medencében. Az Útikalauz magyaroknak című sorozat egy-egy térséggel ismerteti meg az érdeklődőket történelmen, gasztronómián és kortárs eseményeken keresztül. Ezzel kedvet szeretnének csinálni, hogy minél több magyarlakta vidék fölkerüljön a bakancslistára.

A világjárvány idején azonban erre kevés lehetőség adódik.

– Ezért döntöttünk úgy, hogy programjainkat videón rögzítjük, így naponta újabb kisfilmmel jelentkezünk a Magyarság Háza közösségi oldalán – folytatta az igazgató. – Az elmúlt évben több mint 300 videót készítettünk, található köztük tárlatvezetés, útikalauz, városséta, mesedélelőtt és koncert – a népzene mellett rock, jazz, swing, alternatív –, és a rendhagyó órákat is folytattuk. Szinte ugyanezt a repertoárt kínáltuk volna élőben is.

A Facebookal viszont meggyűlt a bajuk, mert a közösségi háló mondvacsinált okokból több tartalmukat és hirdetésüket is letiltotta. Az interjút készítő Tóth Ida meg is kérdezte: most mi a következő lépés?

– Nem engedjük el a külhoniak kezét: ők számítanak ránk, mi számítunk rájuk – szögezte le Csibi Krisztina. – Továbbra is feladatunk a szülőföldön boldogulás segítése. Egy-egy multicég gördíthet akadályt elénk különböző mondvacsinált indokokkal vagy indoklás nélkül is, mi viszont nem engedhetjük, hogy újra szétszakítsák a magyarságot. Keressük a további lehetőségeket, hogy még többen lehessenek részesei a programjainknak.

Mint elmondta: hónapokkal ezelőtt felvették a kapcsolatot filmesekkel, mesemondókkal, zenészekkel, családok fogtak össze, hogy a kis videók elkészüljenek.

– Nagyon sok tehetséges ember él körülöttünk – folytatta –, érdemesek arra, hogy megismertessük őket és alkotásaikat a tágabb közösséggel. A tizedik évfordulóra a teljes külhoni magyarságot megmozgató programsorozatot tervezünk, megjelenik A Magyarság Háza nagy képeskönyve, DVD-sorozatot adunk ki a legjobb filmjeinkből, és világkörüli útra indítjuk az intézmény tíz évéről készített kiállítást. Átadjuk a Magyarság Háza-díjat is, majd – reményeink szerint – négynapos fesztivállal indítjuk az őszi szezont. Már nagyon várjuk a személyes találkozást!

(T. I. – a Magyar Nemzet nyomán)