Rászoruló diákokat támogatnak

A kanadai Rákóczi Alapítvány széles körű karitatív tevékenységének része az az ösztöndíjpályázat is, amellyel tehetséges, de nehéz körülmények között élő fiatalokat támogatnak. A program már több mint egy évtizede segíti a diákokat, létrejöttéről dr. Tömöry Éva, az ösztöndíjprogram koordinátora beszélt a Rákóczi Gálán.

„Dr. Aykler-Papp Zsuzsa az egyik Magyarságismereti Mozgótáborban találkozott két fiatallal, akik szerettek volna egyetemre jelentkezni, de nem tudták megengedni maguknak az 50 kanadai dollár értékű jelentkezési kiadást. Az elnök asszony ekkor határozta el, hogy valamit kell tennünk. Ebből a 100 dolláros segítségből nőtt ki a Rákóczi Alapítvány ösztöndíjprogramja, amely az utóbbi 11 év alatt összesen 619 pályázót segített majdnem negyedmillió kanadai dollárral nagylelkű adakozóink jóvoltából.”

A legtöbb pályázat Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból érkezik, ezeken a helyszíneken különlegesen nehéz helyzetben él a magyar lakosság.

A program lehetővé teszi, hogy a tehetséges fiatalok életpályája ne szakadjon meg anyagi nehézségek miatt. Ösztöndíjban elsősorban alapképzésre járó diákok részesülnek, mester- és doktori képzésre járók közül a nagyon nehéz anyagi körülmények között élők kaphatnak segítséget.

A pályázatok benyújtásáról is tájékoztatást adott Tömöry Éva, amelyből kitűnik: a bemutatkozó levél mellett többek között egy közéleti személyiség ajánlólevelét is mellékelni kell.

„Az elbíráláskor azt tartjuk szem előtt, hogy olyan diákok részesüljenek támogatásban, akiknek valóban szükségük van erre az ösztöndíjra. Korábbi pályázók között akadt egy olyan mérnök-informatikus hallgató, aki már a harmadik évfolyamot végezte az egyetemen kiemelkedő eredménnyel Szegeden, annak ellenére, hogy nem volt saját számítógépe.

Az elnyert ösztöndíjakat általában megélhetésre és a továbbtanulás fedezésére költik a diákok. Többször olvassuk, hogy az ösztöndíjakat drága tankönyv vásárlásra költik, hogy ne kelljen állandóan a könyvtárból vagy a barátoktól kölcsönözni” – mondta el a koordinátor.

Tömöry Éva szólt arról is, hogy a világjárvány a diákoknak is nagy nehézségeket okozott, az ösztöndíjprogram azonban nem állt le. A tavalyi év során összesen 77 pályázó kapott ösztöndíjat: 36 márciusban, 41 novemberben.  Az idei évi pályázatot is kiírták, az érdeklődők a Rákóczi Alapítvány honlapjának Ösztöndíj menüpontjában tájékozódhatnak a részletekről. Idén a jelentkezési határidők március 1. és október 1.

Csibi Balázs

Write a comment
Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet