A szlovák jégkorongligában (Tipos Extraliga) szereplő Diósgyőri VTK Jegesmedvék csapata szerződtette Stephen Andersont, a 26 éves kanadai csatárt.
Az új diósgyőri játékos a kanadai utánpótlás-bajnokságokban kezdte pályafutását. 2015-ben igazolt az ország egyik legsikeresebb egyetemi csapatához, a University of New Brunswickhoz, amellyel több regionális bajnokságot és kupát is nyert.
Innen érkezett a játékos Miskolcra, ahol a 2020/21-es idény végéig írt alá. A klub honlapján így mutatkozott be a szurkolóknak:
„Játékstílusomat tekintve olyan csatár vagyok, aki nagy sebességgel játszik, a támadózónában kreatív tudok lenni és a lövéseim is az erősségeim közé tartoznak. Ezeken túl szeretem a fizikális játékot, a nagy ütközéseket.”
A terveiről is szólt:
„Rövid távú céljaim közé tartozik, hogy gyorsan alkalmazkodjam az európai jégkorong stílusához. Azt várom, hogy nagyon gyors és technikás ligában kell megállnom a helyem a megszokottnál nagyobb jégfelületen. Úgy gondolom, hogy ez kedvezni fog nekem, és hamar meg fogom tudni mutatni a képességeimet.”
Mint elmondta: hatalmas bizonyítási vágy dolgozik benne.
A DVTK Jegesmedvék vezetőedzője, Dave Allison így nyilatkozott a csapat új játékosáról:
„Stephen nagyon képzett, gyors, ponterős csatár. Az ellenfeleknek kifejezetten nehéz ellene játszani, hiszen nagyon keményen dolgozik a jégen és a sortársait erősebbé teszi. Bárhol játszott eddig, sikeres volt, bízom benne, hogy ezt nálunk is folytatni tudja. Kanada egyik legjobb egyetemi programjából érkezik hozzánk.”
Anderson már be is mutatkozott a diósgyőrieknél, és gólpasszt adott a kassaiaktól 4-3-ra elveszített mérkőzésen.
You must be logged in to post a comment.