A külföldről Magyarországra utazók száma az idén a harmadik negyedévében 50%-kal, költésük 54%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól a koronavírus-járvány miatt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A külföldi látogatók a harmadik negyedévben folyó áron 383 milliárd forintot költöttek, 54%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. Szinte minden területen csökkenő kiadásokat mértek, tartózkodási időtől és utazási céloktól függetlenül. A negyedév során a Németországból érkezők költöttek Magyarországon a legtöbbet, 77 milliárd forintot, főként üdülési, egészségmegőrzési és munkavégzéssel kapcsolatos utazások alkalmával. Az osztrákok kiadásai 66 milliárd forintot tettek ki, esetükben az üdülésen és egészségmegőrzésen túl a fogászati kezelések is magas kiadást jelentettek.
A külföldi látogatók 99%-a Európából érkezett. 2019 azonos időszakához mérten az ázsiai és amerikai kontinensről érkezők aránya tovább mérséklődött.
A szomszédos országok lakosai is jelentősen visszafogták utazásaikat. A legkevésbé az Ausztriából érkezők száma esett vissza (34%-kal), az ő esetükben az egészségmegőrzési cél volt a leginkább utazásra ösztönző motívum. Szlovákiából 44%-kal érkeztek kevesebben, az ő esetükben a mindennapi munkavégzés, iskolalátogatás, üzleti tevékenység továbbra is a megszokott ritmusban folyt, azonban a vásárlás vagy rokonlátogatás célú utak száma jelentősen kisebb lett – írták.
You must be logged in to post a comment.