Az év végén alkalmunk nyílt arra is, hogy összegezzük az esztendőt.
Az én 2020-as évem a hamiltoni magyar közösség szerető társaságában kezdődött, hiszen 2019 szeptemberében itt kezdtem meg ösztöndíjas külhoni szolgálatomat, amely idejekorán, „fizikailag” március közepén ért véget.
A több ezer kilométeres távolság ellenére most is közel érzem magam a közösséghez és az egész diaszpóra magyarságához is. Olyan életre szóló tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodtam, amelyek végigkísérnek majd az előttem álló úton.
Megtanultam, hogy a magyar nyelv nem csak az a nyelv, amelyen örülünk, sírunk és imádkozunk, de egy olyanfajta biztonság és kötelék, amelyet ezen kívül csak az otthon melege ad.
Hiszen a magyar anyanyelv az otthonunk is. A diaszpóra magyarságánál eltöltött hónapok pedig nem egy teljesítendő feladat, hanem szolgálat és küldetés volt. Csakúgy, mint a közösség tagjainak azon áldozatos tevékenysége, amelyet egymásért tesznek.
Mindenki szeretne egyszer ilyen emberekhez tartozni, és hálás vagyok, amiért tapasztalhattam ezt. Csakúgy, mint azt az elkötelezettséget, amely a hagyományőrző csoportokban található.
A magyar iskolai tanárok lelkesedése példaértékű, és azt hiszem, minden pedagógus szeretne legalább ilyen elkötelezett lenni, mint amennyire a magyar iskolai tanárok viselik szívükön a diákok sorsát.
Visszatérve; a magyar az a nyelv, amelyen imádkozunk, ezért kulcsfontosságú az is, hogy a diaszpóra magyarsága milyen nyelven hallgatja a vasárnapi misét vagy istentiszteletet. A magyar szavak melegséggel töltik el a hívők szívét, és a fohászkodás is kegyelemteljesebb azon a nyelven, amelyet felmenőinktől örököltünk.
Csodás érzés volt tapasztalni a hit erejét minden vasárnap, de ez a hit nem csak a hét utolsó napján volt érezhető. Hiszen magába a közösségbe vetett hit is éppoly fontos, mint az, hogy Istenben higgyünk; bár valószínűleg az első nem működik a második nélkül.
Ez a szellemiség érezhető volt számomra a cserkészfoglalkozásokon és a táncpróbákon is. Habár ez a két terület számomra kevésbé volt ismert, rengeteget tanultam a közösség megtartó erejéről és arról, hogy a hagyományok velünk élnek és elsődleges feladatunk ezeket „megőrizni, megtanítani és tovább adni”.
A Kőrösi-programra azért jelentkeztem, hogy adjak. Magamból, a magyarságom szeretetéből és az eddigi tapasztalataimmal segítsem a diaszpóra magyarságát, konkrétan a hamiltoni magyar közösséget.
Írhatnánk egy szép listát azokról az eredményekről, amiket a közös munka során elértünk, azonban annál szebb ajándékot, amit én kaptam, keresve sem találhatnánk. Megerősítést, életre szóló útravalót, barátságokat és emlékeket. Adni akartam és ezáltal több lettem. Talán ebben is rejlik a szolgálat lényege.
Balla Barbara
You must be logged in to post a comment.