Legyünk méltók az örökségünkhöz!

Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti zászlót a budapesti Kossuth téren az aradi vértanúk kivégzésének 177. évfordulóján.

A megemlékezésen részt vett Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke.

A Batthyány-örökmécsesnél Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter koszorúkat helyezett el, mások is főhajtással emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.

A gyulai honvédtiszti emlékhelyen Magyar Péter azt hangsúlyozta, hogy az aradi vértanúknak azért kellett meghalniuk, mert a szabad, független, önálló Magyarországért álltak ki. Kiemelte: hősnek lenni nem azt jelenti, hogy valaki nem fél, a hősiesség éppen az, hogy amikor az ember fél, akkor is vállalja azt, amit helyesnek gondol; az aradi vértanúk számára a független Magyarország eszméje volt ez a gondolat.

Hangsúlyozta: az aradi vértanúk a jövőért, a szabad, erős, demokratikus és független Magyarországért haltak meg, „egy olyan Magyarországért, amelyből nekik már nem jutott”, és talán ez teszi igazán naggyá, nemessé az áldozatukat.

Méltónak kell lennünk örökségünkhöz, hőseink eszményeihez, a szabadsághoz, az önrendelkezéshez, a törvény előtti egyenlőséghez és a felelős magyar kormányzáshoz – tette hozzá.

A kormányfő gróf Batthyány Lajos miniszterelnök életútját felidézve rámutatott: ma szabad országban élünk, nem új mártírok keresése, hanem a magyarok szabadságának, biztonságának biztosítása és az európai közösséghez való visszatalálás a feladat.

Kifejtette: a zsarnokság egyik legnagyobb tévedése mindig az, hogy azt gondolja: ha elhallgattatja az embert, akkor elhallgattatja az ügyét is. Hozzátette: 1849-ben is ezt gondolták. Kivégezték a honvéd tábornokokat, gróf Batthyány Lajost, betiltották a megemlékezéseket. „És mégis, mi ma itt vagyunk, őket pedig ismeri minden magyar gyermek ma is” – mondta.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet