Orbán Anita, Magyarország miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere torontói látogatásán magyar iskolában, egyházi és közösségi intézményekben járt, és több nemzedék képviselőivel találkozott. A Kanadai-Amerikai Magyarságnak adott interjúban arról beszélt, hogyan erősítheti a külföldön szerzett tapasztalat a hazához való kötődést, milyen szerepet vállalhat a diaszpóra a két ország kapcsolatában, és miért tartja fontosnak a közösségi programok igényekhez igazítását.
– Berettyóújfaluból indult, majd Bostonban tanult, később Londonban is dolgozott. Amikor először hosszabb időre külföldre költözött, hogyan változott a Magyarországhoz fűződő viszonya?
– Amikor az ember kívülről látja a hazáját, még jobban megérti, mitől különleges. Ami otthon természetes, az távolról feltűnővé válik. Más nemzetekkel összehasonlítva a különbségeket is élesebben látjuk, és éppen ezek teszik egyedivé a saját kultúránkat. Amikor Amerikában tanultam és éltem, érdekes volt például megtapasztalni, milyen felszabadult öröm kíséri ott a diplomaosztót, legyen az akár egy középiskolai érettségi után vagy bármelyik fokozatában a felsőoktatásnak, alap- vagy mesterképzésen. Magyarországon az ilyen alkalmakat sokszor talán ünnepélyesebben, de talán egy kis szomorúsággal és nagyobb komolysággal is éljük meg: „Kezdődik a nagybetűs élet és jönnek a kihívások…” Vagy ott vannak az ételek: amikor az ember egy amerikai vagy londoni üzletben túrót vagy Túró Rudit keres, hirtelen ráébred, mi az, ami annyira sajátosan magyar. A kinti tapasztalattal élesebben látjuk magunkat. Segít jobban megérteni a kultúránkat, és sokszor a szeretet, a honvágy is erősebbé válik.
– Martonyi János külügyminisztersége idején energiabiztonságért felelős utazó nagykövetként dolgozott, később pedig a nemzetközi üzleti életben szerzett tapasztalatot. Mit tud mindebből hasznosítani a jelenlegi munkájában?
– Sokat jelent, hogy utazó nagykövetként kezdtem a munkám. Az alatt a négy és fél év alatt megismertem a Külügyminisztériumot, a működését és sok kollégát. Voltak sikereim, és követtem el hibákat is; kialakult bennem egy kép arról, mi működik és mi nem. Most, amikor gyorsan kellett elindulni, lényeges volt, hogy ismertem a házat, nem teljesen kívülről érkeztem.
Ehhez adódott hozzá az üzleti élet tapasztalata: a pragmatikusabb, eredményorientált szemlélet, a világos célok és az eredmények mérése. Olyan módszereket is magammal hoztam, mint a „coaching” vagy a közös értékek és célok kialakítása. Ezeket szeretném a diplomácia építésében is alkalmazni.
– New York után Torontóban több magyar közösséggel is találkozott. Mi érintette meg leginkább az itt látottakból?
– New Yorkban egy kétórás kerekasztal-beszélgetésre volt lehetőségünk a diaszpóraszervezetek vezetőivel. Kanadában sokkal mélyebb betekintést kaptunk: jártunk a Szent Erzsébet iskolában és plébánián, Wellandban a plébánián és a Torontói Magyar Házban, részt vettünk közösségi és filmes eseményeken, koszorúzáson, valamint a magyar örökség hónapjához kapcsolódó vacsorán, ahol megismerhettem a kanadai magyar szerveztek vezetőit, és a szervezetek munkájába is betekintést kaptam. Nagyon megható és felemelő volt látni, hogy ez a közösség több nemzedéken ível át, a Rákóczi Alapítvány 73 éve támogatja világszerte a magyar ifjúságot. Találkoztam itt született kisgyermekekkel, akik szépen beszélnek magyarul, és olyan ötvenhatosokkal is, akik ma is fontosnak tartják, hogy jelen legyenek a közösség életében. Olyanokkal is találkoztam, akiknek fontosak a magyar gyökereik, bár már nem beszélik a nyelvet.
– A nyelv megőrzése sok család számára kihívás. Milyen helye van a közösségben azoknak, akik már nem beszélnek magyarul, mégis kötődnek hozzá?
– A kapcsolódásnak különböző szintjei vannak, és mindegyiket értékelni kell. A nyelv nagyon fontos, természetesen szeretnénk, hogy minél többen megőrizzék. De az is óriási dolog, ha valaki már nem beszél magyarul, mégis eljön egy megemlékezésre, és része akar lenni a közösségnek. A magyarsághoz a nyelv mellett a közös történelem, a sors, a kultúra és a gyökerek is hozzátartoznak. Az is nagyszerű, milyen sokféleképpen tesznek hozzá az emberek a közösséghez. Van, aki üzleti kapcsolatokat épít, más önkéntesként dolgozik, vagy szombatonként tanít. A szülők is rengeteget vállalnak. Van, aki egyszerűen részt vesz a programokon – ez is fontos, hiszen a jelenlétével erősíti a közösséget. A torontói találkozókon az is feltűnt, mennyire tisztelik egymás munkáját a különböző szervezetek. A kultúra mellett a sport, a cserkészet, a zene, a hit és az egyházi közösségek is összetartanak embereket; ezek közül több a nyelven túl is képes kapcsolatot teremteni.
– Mit adhatnak a diaszpóraközösségek a Magyarország és a befogadó országuk közötti kapcsolathoz?
– Nagyon sokat. A diaszpóra tagjai bizonyos értelemben Magyarország „mini nagykövetei”: a szomszédságukban, az iskolában vagy a munkahelyükön személyesen is képviselik a magyar kultúrát. Segíthetnek abban, hogy a befogadó állam és Magyarország jobban megismerje egymást. Kanada és Magyarország esetében közös érték a többoldalú együttműködés és a szabályokon alapuló nemzetközi rend támogatása. Egy változó világban különösen fontos, hogy erősítsük az ilyen országok közötti kapcsolatokat. Ennek sok útja van: magyar zenekarok és filmek bemutatása, kulturális programok, kereskedelmi és üzleti kapcsolatok. Egy-egy helyi vállalkozás magyarországi kapcsolatot építhet, vagy például a magyar bor kaphat nagyobb teret itt. A kulturális diplomácia rengeteg lehetőséget rejt, és ebben a diaszpórának komoly szerepe lehet.
– Több ösztöndíj és közösségi program segíti a kapcsolattartást, köztük a Kőrösi Csoma Sándor Program. Mi a szándék ezekkel a jövőben?
– Ez elsősorban Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter minisztériumának a szakterülete. A jelenlegi szándék szerint megtartanák ezeket a programokat, ugyanakkor fontosnak tartják a felülvizsgálatukat. Meg kell nézni, mire van valóban szüksége a diaszpórának és az anyaországnak, és hogyan lehet ezekből a lehetőségekből a legtöbbet kihozni.
– Magam is két évig részt vettem a Kőrösi Csoma Sándor Programban. A tapasztalatom szerint a fogadó szervezetek és az ösztöndíjasok visszajelzése sokat segíthetne abban, hogy mindenki a képességeinek megfelelő feladatot kapjon. Ön mennyire tartja fontosnak ezt a visszacsatolást?
– Nagyon fontosnak. Meg kell néznünk, mi történt eddig, és hogyan tudjuk jobban kihasználni ezt az óriási lehetőséget. A program a fogadó szervezetnek és az ösztöndíjasnak is sokat adhat. Ehhez az ösztöndíjasok visszajelzése is kell: ők látták közelről, mi működött és mi nem.
– A diplomáciában és az üzleti életben is komoly pozíciókat betöltő nőként az Ön pályája sok fiatal hölgy számára lehet példa. Melyik tapasztalatát adná tovább nekik?
– A szorgalom és a kemény munka természetesen alapvető, de én különösen fontosnak tartom az érzelmi intelligenciát. A diplomáciában érzékelni kell a másik felet, a saját mozgásterünket, és azt, hol találhatunk közös pontokat. Hiszek a folyamatos tanulásban, fejlődésben és önismeretben is. Gyorsan változik a világ, sok döntést kell meghoznunk, olykor válsághelyzetben. Nekem sokat segít, hogy igyekszem érteni a saját reakcióimat és azt, hogyan működöm nyomás alatt. Azt is tanácsolnám a fiataloknak, hogy olyasmivel foglalkozzanak, ami valóban érdekli őket. Annyi időt töltünk munkával, hogy fontos legyen bennünk a kíváncsiság, amely magától visz előre. Törekedjenek a kiválóságra. A középszerű és a kiváló munka között olykor kicsi a különbség a befektetett erőfeszítésben, a hatásuk viszont nagyon eltérő lehet.
– A Kanadai-Amerikai Magyarság az utolsó, nyomtatott formában megjelenő hetilap az amerikai kontinensen. Nem csak Kanadában, hanem az USA-ban is olvassák. Az előfizetők közül sokan hosszú évek óta építik az észak-amerikai magyar közösségeket. Mit üzenne nekik a látogatás végén?
– Elsősorban köszönetet. Köszönöm, hogy őrzik a magyarságukat, hogy olvassák és támogatják a hetilapot. Ez önmagában is mutatja, milyen erős a kötődésük és az érdeklődésük. Sokan más módon is dolgoznak a közösségért, akár önkéntesként; ezért is köszönet jár. Szeretettel várunk mindenkit Magyarországon. Várjuk az ötleteket és javaslatokat is arról, hogyan erősíthetnénk a magyar-kanadai és a magyar-amerikai kapcsolatokat. Nyitottak vagyunk minden jó, új kezdeményezésre.
Csadi Zoltán
