Elfogadta a magyar Országgyűlés az Alaptörvény 17. módosítását, amely alapján Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnik. A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója bojkottálta az ülést.
Az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik, és ezt követően az Országgyűlés az új alkotmány hatálybalépéséig, de legfeljebb öt évre választ államfőt.
A jövőben nem választható országgyűlési képviselőnek, aki 12 évig már betöltött ilyen tisztséget, vagy akit már három ízben képviselővé választottak. A módosítás nem érinti a jelenlegi képviselők megbízatását.
Létrehozzák a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt. A vármegye elnevezést ismét megyére állítja vissza az alaptörvény.
Magyar Péter miniszterelnök a szavazás után elmondta: a választók döntését hajtotta végre az Országgyűlés. Ezzel az Orbán-rendszer közjogi átalakítása kezdődött meg, és „elindul egy átfogó, minden magyart érintő és lehetőleg minden magyart bevonó alkotmányozási folyamat” – folytatta.
A kormányfő közölte: ha Sulyok Tamás nem írja alá az Alaptörvény módosítását, elindíthatják ellene a megfosztási eljárást.
Rögzítették, hogy az Országgyűlés széles körű társadalmi és szakmai egyeztetést követően alkotja meg Magyarország új alkotmányát, amely a népszuverenitás, a hatalommegosztás, a jogállamiság és az alapvető jogok védelmére épül.
Sulyok Tamás közölte: alkotmányos kötelességének eleget téve aláírja az Alaptörvény módosítását. Ám azzal folytatta: „Az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt. Megszűnt egyúttal a köztársasági elnök rendszerváltás óta változatlan legitimitása is.”
Az államfői teendőket átmenetileg Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át, Magyar Péter közben Polgár Judit olimpiai bajnok sakkozót kérte fel köztársasági elnöknek.
Fotó: MTI/Purger Tamás







