„Megvédtük hazánkat, szabadságunkat, becsületünket!”

Mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát, magyarul gondolkodik, álmodik és aki szeret magyarnak lenni, éljen bárhol a nagyvilágban – jelentette ki Magyar Péter a nemzeti összetartozás napján Budapesten, a Kossuth Lajos téren.

A miniszterelnök a nemzeti lobogó felvonása után mondott beszédében a magyarság szívére nehezedő kősziklaként beszélt Trianonról, és rámutatott, hogy Magyarország „a világ talán egyetlen országa, amely saját magával szomszédos.”

Kiemelte: a magyar nemzet nemrég ítéletet mondott a megosztottság, a gyűlölet és a félelemkeltés fölött; kimondta, hogy sokkal több köt össze bennünket, mint ami elválaszt, hogy a szeretet és a béke erősebb a hatalmi játszmáknál. „Megvédtük a szabadságunkat, a becsületünket, az emberségünket, a hazánkat” – fogalmazott.

A magyar történelem legnehezebb pillanata 106 évvel később is kősziklaként nehezedik a szívünkre – mondta, Magyar Péter, hangsúlyozva: olyan országot kell építenünk, ahol nemcsak mi szeretjük a hazánkat, hanem a hazánk is viszontszeret minket.

Magyarország vezetőinek kötelessége kiállni minden magyar érdeke mellett, ugyanis nincs jobb vagy rosszabb magyar, csak magyar van – mutatott rá.

Ki kell állni azon felvidéki honfitársaink mellett, akiktől még ma is a benesi dekrétumokra hivatkozva koboznak el magánvagyont – emelte ki. Évente százas nagyságrendben történnek ilyen, az európai értékeket és jogrendet sárba tipró események, és aki ezt bírálni meri, azt börtönnel fenyegetik – nehezményezte.

Kitért arra is, hogy óriási eredményt ért el Magyarország: hosszú idő után végre a kárpátaljai magyar kisebbség is megkapja azokat az alapvető jogokat, amelyek mindenkit meg kell illessenek.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet