Megalakult az új magyar kormány, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában hivatalosan kinevezte a kabinet 16 miniszterét, majd az Országházban esküt tettek a kormány tagjai.
Példátlan részvétel mellett világos döntés született arról, hogy Magyarország változást akar – hangsúlyozta az Országgyűlésben Magyar Péter miniszterelnök, aki felidézte, hogy a magyar emberek történelmi felhatalmazást adtak a Tiszának, majd megköszönte a választók bizalmát.
A kormányfő szerint a Tisza célkitűzései Magyarország valós problémáiról szólnak, a programjuk nemcsak szakértők százainak bevonásával készült, de kétéves országjárásuk során magyarok százezreinek problémáit hallgatták meg.
Magyar számos példát sorolt a kórházakban, gyermekintézményekben tapasztalt riasztó körülményekről, majd ezzel szembeállította, hogy „abban az országban, amelyet megnyomorítottak, kifosztottak, magára hagytak”, a leköszönő kormány több mint ezermilliárd forintot költött kormányzati épületek luxusszínvonalra emelésére.
Magyar szerint ezek az emberek tudták, mi folyik a gyermekintézményekben, kórházakban és iskolákban, látták, hogyan szegényedik el az ország; tudták, hogy százak fagynak meg telente a fűtetlen otthonaikban, és pontosan látták, milyen körülmények között élnek a leginkább magukra hagyott gyermekek, mégis tovább élvezték a milliárdos közpénzekből maguknak kiutalt luxust.
„Szégyen, amit ezzel az országgal és a magyar emberek pénzével tettek” – mondta a kormányfő, majd azt kérdezte az ellenzékben ülő fideszes képviselőktől és azoktól, akik „már csak arra sem vették a bátorságot, hogy felvegyék a mandátumukat”: hogyan tudnak a lelkiismeretükkel elszámolni?
Célként egy működő és emberséges Magyarország megteremtését nevezte meg. Világossá tette: a Tisza-kormány a nemzet és nem a miniszterelnök szolgálója lesz.
Az első kormányülést Ópusztaszeren tartották, ahol Magyar közölte, hogy a védett üzemanyagár fenntartható, emellett 257 milliárd forintnyi vízügyi fejlesztést jelentett be, és elmondta, hogy vis maior helyzetet hirdet az aszály miatt.
A Tisza-kormány tagjai
Magyar Péter miniszterelnök; Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszer-gazdasági miniszter, Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, Görög Márta igazságügyi, Hegedűs Zsolt egészségügyi, Kapitány István gazdasági és energetikai, Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi, Kármán András pénzügy-, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi, Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési, Orbán Anita külügy-, Pósfai Gábor belügy-, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi, Tanács Zoltán tudományos és technológiai, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert







