Özbas Szofi aranyérmet nyert 70 kg-ban a tbiliszi cselgáncs Európa-bajnokságon, ezzel megvédte címét.
A magyar küldöttség első számú éremvárományosának számító versenyző négy magabiztos győzelemmel jutott be ismét a döntőbe, ahol a kétszeres junior világbajnok, öt World Tour-éremnél tartó francia Melkia Auchecorne várt rá.
A csata mindössze 51 másodpercig tartott, ekkor egy földharc során a Bp. Honvéd 24 éves kiválósága fojtást kezdeményezett, amelyet három évvel fiatalabb ellenfele lekopogott, jelezve, hogy sérülésveszély miatt feladja a küzdelmet.
A 2023-ban vb-harmadik Özbas Szofi másodszor állhatott az Eb-dobogó tetejére, s egyben megszerezte a magyar dzsúdósport 20. Európa-bajnoki aranyérmét.
Özbas Szofi azzal kezdte nyilatkozatát az M4 Sporton, hogy olyan gyorsan véget ért a döntő, szinte fel se tudta fogni, mi történt.
„Keresem a szavakat. Hihetetlen, hogy egy pillanat töredéke alatt mennyire nagy dolgok történhetnek. Az egész nap pozitív történések sorozata volt” – mondta Özbas Szofi.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt






