Mark Carney kanadai miniszterelnök bejelentette: országa egyedi szövetség kialakítására törekszik az Európai Unióval. Hangsúlyozta: Kanada olyan különleges partnerséget kíván kialakítani Európával, amely a közös értékekre, azonos prioritásokra és a felek egymást kiegészítő gazdasági erősségeire épül.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt javasolta, hogy Kanada legyen az Európai Unió első társult tagja, miközben a CETA-ra – az EU és Kanada között létrejött gazdasági és kereskedelmi megállapodásra – építve szélesebb gazdasági, technológiai, védelmi, energetikai és nyersanyagpiaci együttműködést alakítanának ki.
Az EB elnöke a jelen lévő Mark Carneyhoz fordulva beszélt arról, hogy az eddigi kereskedelmi együttműködésnél jóval szorosabb kapcsolatot építene ki az országgal.
„Szövetség a jövőért” néven közös jóléti és gazdaságbiztonsági térséget hoznának létre. Ursula von der Leyen szerint a CETA eredményei már megmutatták az együttműködés erejét: a kereskedelem kevesebb mint egy évtized alatt 75%-kal nőtt a felek között.
Az új partnerség keretében technológiai szövetséget alakítanának ki, integrálnák a védelmi ipari bázisaikat, az Északi-sarkvidéket kiemelt közös programmá tennék. Az együttműködés kiterjedne az intelligens gyártásra, az energiára, a kritikus ásványkincsekre és az akkumulátorokra, az AI-ra és a kvantumtechnológiára, a kiber- és a gazdasági biztonságra.






