A visegrádi négyek együttműködése visszatért – mondta Magyar Péter miniszterelnök a gödöllői Grassalkovich-kastélyban, a V4-ek kormányfőinek találkozóján, ahol Andrej Babis cseh, Donald Tusk lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztetett a magyar kormányfő.
Magyar Péter hangsúlyozta: olyan V4-et szeretnének építeni, amely képes kézzelfogható eredményeket felmutatni, és amely erős, hiteles hangként jelenik meg az európai döntéshozatalban.
Kiemelte: Közép-Európa ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban fejlődő térsége, az ipari kapacitása, az innovációs potenciálja, a képzett munkaereje jelentős értéket képvisel egész Európa számára.
A résztvevők kiemelten foglalkoztak az unió következő hétéves, 2028-34 közötti költségvetésével.
„Egyetértettünk abban, hogy a kohéziós politika, a közös agrárpolitika továbbra is meghatározó eszközei az európai politikának, a regionális fejlődésnek” – mondta. Hozzátette, egyetértettek abban is, hogy olyan költségvetésre van szükség, amely támogatja a növekedést, a beruházásokat és az infrastruktúra fejlesztést, a versenyképességet.
Magyar átadta a cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnöknek a Varsó-Prága-Pozsony-Budapest gyorsvasút tervét, és arra kérte a kormányfőket, hogy próbáljanak ebben megállapodni és erre plusz uniós forrást találni.
„Mindannyiunk meggyőződése, hogy Európa jövőbeli sikerének alapja egy versenyképes gazdaság” – jelentette ki. Úgy vélte, ehhez sok minden kell, de az biztos, hogy megfizethető energiaárakra szükség van.
A találkozón szó esett az energiaellátás biztonságának növeléséről, a régió összekapcsoltságáról, az észak-déli közlekedési és energetikai folyosók továbbfejlesztéséről.
Hozzátette, Magyarország támogatja a Nemzetközi Visegrádi Alap megerősítését. „Európa szíve ma Közép-Európában dobog” – mondta.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert






