A Székelyföld egyik ékességének számító parajdi sóbányába a napokban hatalmas mennyiségben zúdult be a víz, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak, és megsérült a medrét védő geofólia.
Petres Sándor Hargita megyei prefektus elmondta: a víz ellenőrizhetetlen ütemben kezdett el beömleni a tárnákba, és nem lehetett megfékezni, a megduzzadt patak becsült vízhozama több mint százszorosára nőtt a megszokottnak.
„Elvesztettük a csatát a természettel” – mondta.
A víz az egész bányarendszert, az idegenforgalmi részleget is elárasztotta, mint ahogy a Telegdy-szárny, ahol a kitermelést szerették volna folytatni, és amiért az utolsó pillanatig harcoltak, szintén víz alá került.
Szakértők szerint a felszínen a föld megsüllyedhet, pedig a bánya fölött lakóházak, panziók és közműhálózatok vannak.
A parajdi kultúrházban tartott lakossági fórumon részt vett Antal Lóránt szenátor, Nyágrus László polgármester, sok helyi lakos, vállalkozó. A feszült hangulatban többen azt gyanították, hogy a bányavállalat régóta elhanyagolta a biztonsági munkálatokat. Antal Lóránt kormányzati támogatást ígért.
A közösség tagjai leginkább a megélhetésük miatt aggódnak. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel. A felszín alatt játszóterek, ökumenikus kápolna és moziterem várták a turistákat.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke együttérzéséről biztosította a község lakosait. „Minden támogatást megadunk Parajdnak” – hangoztatta.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök is közölte, hogy minden lehető segítséget megadnak a parajdiaknak.
Nicusor Dan román elnök is ellátogatott Parajdra. Parajdon az omlásveszély miatt 15 családot kitelepítettek a bánya környékéről.