Magyar fiatalokat vertek össze durván Kolozsvárott a helyi Universitatea labdarúgócsapat huligánjai. A maszkos szélsőségesek azért támadtak részben kiskorú áldozataikra, mert magyarul beszéltek.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke tűrhetetlennek nevezte az esetet, és közölte: a román belügyminiszterhez fordul, határozottan kérve: statuáljon példát, büntesse meg a támadókat.
Az incidens a két kolozsvári csapat, az Universitatea és a CFR mérkőzése után történt, a bántalmazottak közül többen is súlyos sérüléseket szenvedtek.
„Nem vagyok hajlandó elfogadni azt az érvelést, hogy ezek csupán elszigetelt esetek. Amíg magyarokat bántalmaznak csak azért, mert magyarok, mert magyarul beszélnek, addig közösségünk nincs teljes biztonságban. Ide vezet az, hogy szélsőséges, magyarellenes pártok szabadon uszíthatnak, miközben az állam gyakran szemet huny felettük” – közölte Kelemen Hunor, aki támogatásáról biztosította a megvert fiatalokat.
Az egyik bántalmazott 19 éves fiú nagybátyja, Fábián János elmondta: unokaöccse és két barátja a mérkőzésről tartott hazafelé, amikor az „U” ultrái meghallották, hogy magyarul beszélgetnek, és a Szamos-parton rájuk támadtak.
Mint mondta, unokaöccsét üveggel vágták fejbe, eltört az orra, négy helyen össze kellett varrni az arcát.
Egyik társának a térdére csaptak bottal, míg a harmadikat ököllel arcul ütötték. A szélsőségesek három másik tizenéves fiút is megtámadtak.
A Kolozs megyei rendőrség közölte: őket egy kórházból riasztották, miután egy sérült 14 éves fiú jelentkezett sürgősségi ellátásra. Az ügyben testi sértés, a közrend megzavarása miatt indult nyomozás.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a román parlamentben hívta fel a figyelmet a történtekre. Közölte: ez a román szélsőséges pártok gyűlöletkampányának eredménye is, és kérte a belügyminisztert, büntessék meg a tetteseket.
Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöksége elutasítja a magyarellenes erőszakot, követeli a tettesek példás megbüntetését.
Az EMSZ szerint a bukaresti döntéshozók is felelősek abban, hogy szabad utat engednek a gyűlöletbeszédnek, a magyarellenes indulatok felkorbácsolásának.
Az Universitatea FC sajnálatát fejezte ki az incidensek miatt, elutasított mindenféle agressziót, bízik benne, hogy a hatóságok kivizsgálják a történteket.
A CFR futballklub elítélte el a történteket, aláhúzva: elfogadhatatlan, hogy bármely csapat szurkolóját „mentőautóval kell elvinni a mérkőzés után”.
A kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek a város központi parkjában, a Sétatéren sok száz résztvevővel tartottak felvonulást.
László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke és Szilágyi Lóránt, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum vezetője elítélte az erőszakot, különösen, ha az fiatalokat és kiskorúakat érint.
„Ha csendben maradunk, azzal azt üzenjük, elfogadjuk azt, hogy bármikor megverhetnek az utcán csak azért, mert magyarul beszélünk” – hangsúlyozták.
„Szabadon és békében akarunk élni, korlátok és megfélemlítés nélkül akarunk magyarok lenni Kolozsváron és Erdélyben” – nyomatékosították.
„Elfogadhatatlannak tartjuk és a lehető leghatározottabban elítéljük a romániai magyarokat ért incidenseket” – közölte Szijjártó Péter külügyminiszer, aki ezt telefonon közölte román kollégájával, Emil Hurezeanuval, aki ígéretet tett az elkövetők kézre kerítésére és megbüntetésére. Az egyik tettest, egy 38 éves férfit – aki üveggel dobott meg egy 19 éves magyar fiatalt – már el is fogták a rendőrök.
Fotó: MTI/Kiss Gábor