Hőseinket ünnepelték a magyar közösségek

A Brit Columbia-i magyar közösség méltó módon emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulójáról. A két városban megrendezett ünnepségek felejthetetlen élményt nyújtottak mindazok számára, akik részt vettek a megemlékezéseken.

Petőfi levese és levelei Nanaimóban

A Nanaimói Magyar Ház díszterme március 15-én zsúfolásig megtelt az ünneplő közönséggel. Az esemény meghitt és ünnepélyes hangulatát tovább emelte az alkalomhoz illően felszolgált Petőfi-leves és a nemzeti színű kuglóf.

Az emlékezés hivatalos része Paris Andrea elnöki köszöntőjével, a Nemzeti dallal és a Himnusszal kezdődött, majd Buzás Margit ünnepi beszédével és a hagyományos koszorúzással folytatódott.

Az est kiemelkedő pontja Csadi Zoltán színművész, rendező, a Rákóczi Alapítvány KCSP-ösztöndíjasának az Útirajzok című előadása volt, amely Petőfi Sándor Úti levelei alapján készült.

Az előadás során a művész teljes átéléssel idézte meg a költőt – hiteles tolmácsolása, kiváló előadói stílusa és lenyűgöző orgánuma mindenkit magával ragadott.

A humorral és érzelmekkel átszőtt produkció egyedülálló élményt nyújtott a résztvevők számára. Az ünneplő közösség előtt is bemutatott Friss hangok a perifériáról című kötet pedig a legszebb bizonyíték arra, hogy a magyarság él és élni akar, és a fiataloké a jövő, akikért a Rákóczi Alapítvány olyan sokat tesz!

A nanaimói magyar közösség meghatottan és egyhangúlag fogadta tiszteletbeli tagjává Csadi Zoltánt, akit a rendezvény után is nagy szeretettel öleltek körbe az ünneplők.

A megemlékezés Kovács György Zsolt külgazdasági attasé zárógondolataival ért véget, majd a vendégek közös beszélgetéssel és baráti együttléttel zárták az estét.

Rettenthetetlen nőkről Vancouverben

Másnap, március 16-án Vancouverben folytatódott a megemlékezés a helyi Magyar Házban, ahol az ünnepség rangját emelte Valentovics Péter konzul és felesége, valamint Nt. Szigeti Miklós és felesége részvétele.

Az ünneplő közönséget köszöntötte Csiszár Gergő, a Vancouveri Magyar Kulturális Egyesület elnöke, aki beszédében kiemelte a közösségi összetartás és a nemzeti emlékezet jelentőségét.

Az ünnepi beszédet Vaskó Ágnes mondta, aki megható szavakkal emlékezett meg a szabadságharc hőseiről és örökségéről.

A rendezvény kulturális programját Gáspár Roland összeállításában egy különleges műsor gazdagította, amely betekintést nyújtott az 1848–49-es forradalom legfontosabb eseményeibe, a korszak meghatározó nőalakjainak szerepébe, valamint az aradi tizenhármak utolsó szavaiba.

Az ünneplő közönség megismerkedhetett a Rákóczi Alapítvány által kiadott Friss hangok a perifériáról című kötettel is, amely fontos társadalmi kérdéseket vet fel.

A délután csúcspontját Csadi Zoltán Útirajzok című előadása jelentette, amelyet Vancouverben is nagy ovációval fogadott a közönség.

Az előadás szinte megelevenítette Petőfit, és az ünneplő közönség minden tagját magával ragadta. Az esemény emelkedett hangulatban, közös beszélgetésekkel és meghitt pillanatokkal zárult, méltó keretet adva az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulójának megünnepléséhez.

A szervezők köszönetet mondanak mindazoknak, akik bármilyen formában hozzájárultak az ünnepségek sikeréhez, valamint minden résztvevőnek, hogy jelenlétükkel és lelkesedésükkel méltóvá tették ezt a különleges hétvégét.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet