A kommunizmus áldozataira emlékezni kötelesség, mert ez volt a történelem egyik legnagyobb tragédiája – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett budapesti emlékünnepségen.
A Terror Házában megtartott rendezvényen a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az épület, az Andrássy út 60. történelmünk meghatározó helyszíne, ide vezetnek és innen indulnak tovább a barna és a vörös diktatúrák útjai is.
Hozzátette: itt választ kapunk arra, mi történt a XX. században a magyarokkal és az „Elbától Kamcsatkáig” terjedő területen élő nemzetekkel.
A miniszter szerint „hálásak lehetünk Istennek, hogy Magyarország ma szabad, és mi szabadon élhetünk”, de szembe kell nézni a tragédia méreteinek felfoghatatlanságával, hiszen „ennyi ember szenvedését és halálát emberi szív nem tudja befogadni, emberi együttérzés nem tud felnőni hozzá”.
Szembe kell néznünk az idő múlásával, a megszokás okozta közönnyel és a bukott rendszer örököseinek a bűnöket relativizáló, lekicsinyítő visszaemlékezéseivel, és nem feledhetjük a rendszerváltást követő időszak igazságtételi törekvéseinek megbuktatását sem – hangsúlyozta.
Gulyás Gergely kiemelte, hogy a 100 millió halálos áldozatot okozó kommunizmus elveszett nemzedékeket, megtévesztett és megtizedelt közösségeket, elpusztított társadalmi csoportokat, lerombolt kultúrákat és civilizációkat, meggyalázott családokat és meggyilkolt embereket hagyott maga után.
Nincs leltár, amely megmutatná a Magyarországot is elérő kommunista tűzvész által okozott veszteség nagyságát – hangoztatta, hozzáfűzve, hogy mindaz, amit tudunk, már elég ahhoz, hogy távol tartson minket a kommunizmustól.
Fotó: Bruzák Noémi