Továbbra is nem nyilvános licit alatt vannak azok a magyar katonai információk, amelyeket a magyar állami Védelmi Beszerzési Ügynökségtől loptak el hekkerek – állította a Népszavának egy biztonsági szakértő.
Ám nem derült ki, hogy tett-e bárki is ajánlatot nekik a VBÜ szerveréről letöltött dokumentumokért. A névtelenül megszólaltatott szakértő elmondta: a hekkerek nem adták meg, meddig lehet licitálni, de más hasonló lopások, zsarolások esetén jellemzően egy évig árulják az adattolvajok az információkat.
Ha nem lesz vevő a magyar katonai iratokra, egy idő után a hekkerek kiteszik az egészet a netre – mondta a forrás.
Még múlt év végén pattant ki, hogy egy Inc. Ransomware nevű ismeretlen hátterű hekkercsoport bejutott a VBÜ szerverébe, titkosították az ott lévő dokumentumokat, illetve letöltötték azokat.
Később, hogy bizonyítsák, kezükben vannak a magyar katonai iratok, a dark weben közzétettek két tucat képernyőfotót. Eszerint honvédségi beszerzések anyagaihoz, szervezeti információkhoz, a magyar haderőfejlesztési programhoz kapcsolódó iratok vannak a kezükben.
Az adatlenyúlásban részt vevő hekkerek 5 millió dollárt követeltek a magyar kormánytól az információkért.
Mivel a kabinet vélhetően nem fizetett, a hekkerek november végén licitet indítottak, amelyen 1 millió dollár volt a kezdő ajánlat.
Miután zsarolóvírust szabadítottak rá a kormányzati szervre, és brutális összeget követeltek anonim támadók, felmentette a kormányzat a VBÜ vezetőjét.
Fotó: MTI/Szigetvári Zsolt