A román kormányt eddig is vezető Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnöknek adott újabb kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis román államfő.
Az elnöki hivatalban tett bejelentésé előtt az államfő megállapította, hogy a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció koalíciója életképes.
Az új román kormányban az RMDSZ vezeti a pénzügyminisztériumot és a fejlesztési minisztériumot – közölte az erdélyi magyar párt.
Az RMDSZ-nek először lesz pénzügyminisztere Tánczos Barna személyében, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, Cseke Attila pedig a fejlesztési minisztériumot irányítja.
„Azért kértük a magyarok támogatását, bizalmát a kampányban, hogy visszavigyük a józan észt a döntéshozatalba, és hogy megvédjük a polgárokat, a magyarokat az előttünk álló veszélyektől” – közölte az RMDSZ. A szövetség jelezte: kormányzati eszközökkel folytatni fogja azokat a programokat, amelyek a családokat és a fiatalokat támogatják, olyan kiszámítható gazdasági környezetet akarnak teremteni, amelyben a vállalkozók és befektetők biztonságban fejleszthetnek.
Kelemen Hunor pártelnök rámutatott: az RMDSZ nehéz politikai és pénzügyi, költségvetési helyzetben vállalja a kormányzás felelősségét, és olyan kormányzati munkát kívánnak végezni, amely nemcsak rendbe teszi az ország költségvetését, de ezt adóemelés nélkül akarja megtenni, hogy annak „ne a polgárok fizessék meg az árát”.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt