Az elmúlt egy évben óriási mértékben sikerült kiszélesíteni Magyarország mozgásterét, ami a határon túli magyar közösségek megerősödését is jelenti – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Magyar Állandó Értekezleten.
Közölte: a kormány 2010 óta 1374 milliárd forintot, évi mintegy 100 milliárdot költött nemzetpolitikára. Ezen felül 330 milliárd forintért valósítottak meg 9300 beruházást a Kárpát-medencében a magyar államhatárokon kívül – tette hozzá.
Idén 2,5 milliárd forinttal támogatnak különböző szervezeteket az oktatás, kultúra, egyház, sport és ifjúság területén, ezen felül 96 nemzeti jelentőségű intézmény működését biztosítják – mondta.
Bármilyen erős is legyen az anyaország, nem tudja alapvetően megváltoztatni a közép-európai realitásokat, de arra képes, hogy életben tartsa a reményt: amikor a dolgok ismét megfelelő módon rendeződnek, akkor a magyarok ne álljanak készületlenül – említette a kormányfő.
A Magyar Diaszpóra Tanács ülésén Kövér László, az Országgyűlés elnöke kijelentette: „amíg hazánknak nemzeti kormánya van, addig a külhoni magyarok mindig számíthatnak az anyaországra.”
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte: a kormány lehetőségként tekint arra, hogy világnemzetté vált a magyarság. Hangoztatta: a diaszpóra magyarsága hídfőállás Magyarország számára a kultúra, a gazdaság és az élet minden más területén.
Kiemelte: 260 hétvégi iskolát működtetnek a diaszpórában, és a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében összesen 1000, idén 150 ösztöndíjas ment a diaszpórába. Beszámolt arról, hogy 3700 templomot tataroztak és 200 újat építettek, közel 1000 óvodát és bölcsődét építettek vagy újítottak fel a külhoni magyar régiókban.
Emlékeztetett: a külhoni oktatás nagy részét a magyar állam tartja fenn. A külhoni magyar iskolába íratott gyermekek után évi 100 ezer forintos támogatás jár, ezt 230 ezer gyermek után utalja a magyar állam.
Közlése szerint 1,2 millió magyar vette fel az állampolgárságot.
Semjén Zsolt megköszönte a diaszpóra magyarságának a nemzethűségét, azt, hogy kiállnak a magyar ügy mellett. „Ahogy mi számíthatunk rátok, úgy ti is mindig számíthattok ránk” – mondta.
A Magyar Diaszpóra Tanács zárónyilatkozatában kanadai és USA-beli programokra is kitérnek: „A tanács tagjai reményüknek adnak hangot, hogy egyre több fiatalt szólítanak meg a hagyományosan sikeres diaszpóra programok, így a Diákok Határok Nélkül (Students Without Boundaries program – Magyarságismereti Mozgótábor) és a ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program révén.”
Fotó: MTI/Károly Árvai