Zenicán az otthon játszó Bosznia-Hercegovina nagy lendülettel kezdett, de a magyar védelem jól állt a lábán. Csapatunk később átvette az irányítást, több helyzetnél is – Varga és Sallai révén – apróságokon múlott a vendéggól.
A 37. percben aztán Nagy Zs. robogott el a bal oldalon, majd Szoboszlait szöktette, aki az ötös csücskéről a hosszú sarokba gurított (0–1).
A házigazdák rákapcsoltak, ám Dzeko bombalövése a léc fölött szállt el.
A szünet után a mieink támadtak. A 49. percben Nagy Zs. tört be a bal oldalon a 16-oson belülre, ahol ellökték. A 11-est Szoboszlai a jobb alsó sarokba lőtte (0–2).
A bosnyákok nem adták fel, az 54. percben Dzeko fejelt a bal sarokra, de Dibusz nagy vetődéssel védett.
Fölénybe került a magyar csapat, a levegőben lógott a harmadik gól, ám a 71. percben a túloldalon Dzeko sarkalt kapura a bal sarok előtt, de Dibusz vetődve védett.
A hajrában a bosnyákok az utolsó erejükkel lendültek előre, de a magyar védelem jól zárt. Elöl Gazdag, majd Gera alakított ki helyzetet, de a hazaiak ezeket már megúszták.
Marco Rossi szövetségi kapitány: Az elejét megszenvedtük, majd belerázódtunk a mérkőzésbe, de a helyzetkihasználás Szoboszlai góljáig nem volt igazi. A szünet után gyorsan belőttük a második gólt, és a mérkőzés megmutatta, hogy újra a régi a csapatszellem.
Nemzetek Ligája: Bosznia-Hercegovina–Magyarország 0–2 (0–1). Magyarország: Dibusz – Botka, Orbán, Fiola – Bolla (Gera, 68.), Nikitscher, Schäfer (Nagy Á., 86.), Nagy Zs. (Szűcs, 86.) – Sallai (Gazdag, 68.), Szoboszlai – Varga (Ádám, 78.). Gl.: Szoboszlai (37., 49. – utóbbit 11-esből).
A csoport másik mérkőzésén: Németország–Hollandia 1–0.
A 3. csoport állása:
1. Németország 4 3 1 0 10–3 10
2. Hollandia 4 1 2 1 8–6 5
3. Magyarország 4 1 2 1 3–6 5
4. Bosznia-H. 4 0 1 3 3–9 1