Látványos külsőségek közepette nyitották meg Párizsban a 33. nyári olimpiai játékokat. Az idei ötkarikás versengésben augusztus 11-ig 32 sportágban méri össze tudását fele-fele arányban csaknem 11 ezer férfi- és női sportoló. Magyarország 180 versenyzővel 21 sportágban vesz részt a játékokon.
Az ünnepélyes megnyitón a 206 nemzet sportolói szakadó esőben, 85 hajón vonultak végig Párizs központjában a Szajna 6 km-es szakaszán több mint 300 ezer néző előtt, olyan nevezetességeket érintve, mint a Notre-Dame, a Louvre vagy az Orsay Múzeum.
A folyó fölötti hídról fellőtt látványos tűzijátékkal kezdődött a műsor, az olimpiai játékok őshazája, Görögország sportlói érkeztek elsőként hajón a Szajnán és annak két partján zajló ünnepségre.
A 83.-ként érkező magyar csapat élén a piros-fehér-zöld zászlót Tóth Krisztián cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó tartotta.
A folyó mentén és a hidakon kialakított színpadokon zajló műsor első neves fellépője, Lady Gaga párizsi revü- és kabaréműsorral lépett színpadra. Később Aya Nakamura énekesnő szórakoztatta a közönséget, majd vízen úszó pontonra helyezett hangszerén kísérte Sofiane Pamart zongoraművész Juliette Armanet énekesnőt, aki John Lennon Imagine-jét adta elő.
2000 táncos és színész 12 művészi tablót jelenített meg, amelyek a világból összesereglett sportolókat ünnepelték, illetve arról meséltek, milyen Franciaország, a sokszínűség országa.
Látványos forgatag alakult ki, rózsaszín ruhákba öltözött táncosnők kánkánt jártak, és az Operaház fantomja vitte végig a város különböző pontjain az olimpiai lángot, miközben jelenetekben a francia kultúra elevenedett meg.
Az ünnepség megidézte az 1789-es francia forradalom emlékét, a hármas jelszó, a szabadság, egyenlőség, testvériség köré csoportosítva a fellépőket. A rendezvény több pontján elhangzott a Marseillaise egy-egy részlete.
A ceremónia hivatalos része a Trocadéro kertben zajlott az Eiffel-torony közelében. Ide gyűltek össze a hajókból kiszállva a sportolók is, és ide érkezett meg az olimpiai lobogó.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy nehezen lehetne jobb helyet találni az olimpiai eszme ünneplésére, mint Párizst, amelyben az újkori olimpiák megálmodója, Pierre de Coubertin született.
Kiemelte, hogy a párizsi olimpia az eddigi legfiatalosabb, befogadó, városi és fenntartható lesz, és most valósul meg először a nemek közötti egyenlőség.
A játékokat a hagyományoknak megfelelően az államfő, Emmanuel Macron nyitotta meg.
A fáklyát az Operaház fantomjától Zinedine Zidane kapta meg, majd Rafael Nadalnak adta át, aki Serena Williams, Nadia Comaneci és Carl Lewis társaságában motoros hajón vitte a lángot a Tuileriák kertjéhez. Ott Amélie Mauresmo vette át, aki a Louvre udvarában Tony Parkerhez csatlakozott, majd három parasportolóval futottak tovább.
Később további olimpiai bajnokok juttatták el együtt a fáklyát az útja végére, ahol az egyaránt háromszoros olimpiai bajnok atléta Marie-José Pérec és cselgáncsozó Teddy Riner gyújtotta meg a lángot, amely hőlégballonon a magasba emelkedett.
A magyarok első érmét a párbajtőröző Muhari Eszter szerezte meg, aki a végletekig kiélezett bronzmérkőzés megnyerése után állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
„Az egész év óriási hullámvasút volt, és most végre úgy érzem, hogy ha nem is a csúcsra értem, de a saját elvárásomnak megfeleltem: éremért jöttem, és ezt sikerült megszereznem” – mondta az újdonsült olimpiai bronzérmesünk.
Fotó: MTI/Illyés Tibor