A belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon a magyar csapat két ezüst- és négy bronzérmet szerzett.
A férfiaknál az 51 kg-os Bernáth Attila a döntőben a török Samet Gümüssel csapott össze, és mindjárt az elején több tiszta ütést is bevitt ellenfelére, aki azonban összeszedte magát, és enyhe fölénybe került.
A második menet jó ütésváltásokat hozott, szikrázott a levegő a ringben, de a török aztán növelte az előnyét.
A harmadik felvonásban Gümüs újra fölénybe került, és végül 4-1-es megosztott pontozással győzött. Bernáth Attila az ezüstéremmel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratta.
A nőknél a 70 kg-os Lakos Regina is ezüstérmet nyert, miután a döntőben egyhangú pontozással kikapott a nagy esélyes, végig fölényben lévő orosz Darima Szanadkovától.
„Próbáltam magamból kiadni, amit tudok, élvezni a döntőt. Ez eddigi pályafutásom legjobb eredménye, nem csüggedhetek, de jobb lesz” – nyilatkozta Lakos Regina.
A férfiaknál az 54 kg-os Virbán Gábor a döntőbe jutásért a francia Bennama ellen bokszolt. A bírók egyhangú pontozással a gall bunyóst hozták ki győztesnek, így a magyar fiú bronzérmet szerzett.
A 63,5 kg-os, már olimpiai kvótával rendelkező Kovács Richárd is a döntőbe jutásért bokszolt az esélyesebb orosz Gabil Mamedov ellen. Az első menetben a magyar fiú jól tartotta magát, többször is megütötte ellenfelét, de a második felvonásban egy jobbegyenes után rászámoltak Kovácsra. Így a harmadik menet hiába hozta egyenlő erők küzdelmét, az orosz fiú egyhangú pontozással nyert, míg Kovács Richárd bronzérmet szerzett.
A nőknél az 54 kg-os Lakotár Hanna a döntőbe jutásért a szerb Sara Csirkovics ellen többet támadott, de a hazai sportoló kiszurkálta. A hajrában a magyar lány mindent megtett a fordításért, de a szerb versenyző egyhangú pontozással győzött, amellyel Lakotár bronzérmes lett, és ez élete eddigi legjobb eredménye.
Hoffmann Réka a +81 kg-osok között az elődöntőben szintén nagy csatában maradt alul a moldovai Daria Kozorezzel szemben, így az ő nyakába is bronzérmet akasztottak.
Fotó: Török Attila