A napokban kipattant súlyos botrány miatt lemondott tisztségéről Novák Katalin magyar köztársasági elnök, aki az állami televízióban jelentette be döntését. „Hibáztam. Kételyeket ébreszthetett döntésem. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam” – mondta Novák Katalin.
A távozó köztársasági elnök egy pedofil ügyben börtönbüntetésre ítélt személyt részesített közkegyelemben.
Még tavaly tavasszal, Ferenc pápa magyarországi látogatása alkalmából adta az amnesztiát az államfő, de az ügy a napokban tudódott ki a Kúria egyik végzéséből.
Novák Katalin a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban kitört pedofil botrány egyik szereplőjének, a 3 év 4 hónapi börtönre ítélt igazgatóhelyettesnek adott kegyelmet.
K. Endre segíteni próbált az igazgató pedofil ügyeinek eltussolásában: az általa fogalmazott hamis vallomást akarta aláíratni az egyik áldozattal, másnak pénzt ajánlott, ha visszavonja terhelő vallomását.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közölte: az államfő, aki pedofíliához kötődő bűnözőnek ad kegyelmet, többé nem a családok, a gyermekek védelmezője.
A DK levélben tájékoztatta Ferenc pápát arról, hogy az ő látogatására hivatkozva kapott elnöki kegyelmet a pedofilsegítő.
A kegyelemben részesített K. Endre azt mondja a 444.hu-nak: nem ő írta a kérvényt a köztársasági elnökhöz, ezért nem tud erről nyilatkozni.
Novák Katalin ekkor azt közölte: „Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is.” Kiemelte: három gyereket szült és nevel fel, és mindig a magyar családok mellett áll.
Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt az ügyben:
„Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Tiszta helyzetet kell teremteni egy világos, egyértelmű döntéssel. A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson.”
Budapesten a Momentum és az Országos Közös Akarat tüntetésének több száz résztvevője a Belügyminisztérium elől vonult át Budára, a Sándor Palota elé. A tüntetők – Donáth Anna európai parlamenti képviselővel, a Momentum elnökével az élen – Novák Katalin lemondását követelték.
Ez be is következett. Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd