Sopronban rendezték meg a női kosárlabdázók olimpiai selejtezőjét, amelynek végén a kanadaiak kijutottak Párizsba, míg a mieink az utolsó pillanatban elbuktak…
Az Európa-bajnoki negyedik magyar csapat elsőként a világbajnoki negyedik helyezett kanadaiakkal csapott össze. A juharlevelesek rögtön 8–2-re elléptek, Lelik viszont mind a három büntetőjét bedobta.
Sokáig magyar mezőnygól nélkül teltek a percek, de időkérés után Határ megtörte a jeget, majd Juhász is szép kosarat dobott. Igaz, közben a kanadaiak sem tétlenkedtek, főleg Carleton használta ki a lehetőségeit.
A magyaroknak szokatlan volt a kanadaiak gyors játéka, s az első negyed után a vendégek már 25-11-re vezettek.
A folytatásban a mieink Határ és Juhász vezérletével felvették a ritmust a kanadaiakkal, Dombai sarokból küldött hárompontos dobásával 27–22-re zárkóztak fel a magyarok. Ekkor észbe kaptak a juharlevelesek, és Carleton vezérletével a nagyszünetre ismét 11-re (30-41) növelték a különbséget.
A fordulás után Juhász pontjaival közeledtek lányaink. A kanadaiaknak azonban minden magyar kosárra volt válaszuk. 37–52-nél többé-kevésbé el is szálltak a győzelmi reményeink. A magyarok a hajrában még megemberelték magukat, de ez csak szépségtapaszra volt elég.
Magyarország–Kanada 55–67 (11–25, 19–16, 9–14, 16–12). Legjobb dobók: Juhász 13, Lelik 8/3, Dubei 8, Studer 7, ill. Carleton 18/6, Alexander 15, Colley 10/3, Achonwa 10.
*
Legközelebb lányaink az olimpiai ezüstérmes japánokkal találkoztak, akik az első negyed végére 22-13-ra növelték az előnyüket. Rákapcsoltak a mieink, akik Határ és Dombai vezérletével félidőig 32-32-re egyenlítettek.
A folyatásban Kiss V. kosarával először vezettünk, majd hol itt, hol ott volt egy kis előny, utána Juhász és Dubei kosarai révén 53–48-as előnnyel kezdhettük a záró negyedet. A keletiek két perccel a vége előtt döntetlenre jöttek fel. A végjátékban Juhász és Lelik is triplát dobott, és lányaink remek győzelmet arattak.
Magyarország–Japán 81–75 (13–22, 19–10, 21–16, 28–27). Ld.: Határ 17, Dubei 16/6, Juhász 11/3, Dombai 10/6.
*
A spanyolok elleni mindent eldöntő mérkőzésen Juhász kosarával a mieink vezettek, de a hispánok 11-6-ra fordítottak. Ekkor Studer sorozatban öt pontot dobott, majd Dombai kosaraival az első negyedet 24-19-es vezetéssel zártuk. A folytatásban Aho és Kiss V. is elkapta a fonalat, és három ibériai pontra 19 magyar pont érkezett válaszul, így a nagyszünetben 46-27-re vezettünk.
A folytatás jól indult, lányaink már 22 ponttal, 49-27-re vezettek. Ekkor megtorpant a magyar csapat, a mieink sokat hibáztak, és a spanyolok feljöttek.
Igaz, még az utolsó negyed is 64-50-es előnnyel indult. Ekkor kezdődött a rémálom. A spanyolok 13-0-ás sorozattal a nyakunkra jöttek. Az utolsó percben a hispánok át is vették a vezetést, és Határ utolsó dobása kijött a gyűrűről. Szertefoszlott a nagy álom, a mieink 44 év után sem jutottak ki az olimpiára.
Spanyolország–Magyarország 73–72 (19–24, 8–22, 23–18, 23–8). Ld.: Studer 17, Határ 15, Kiss 12, Juhász 11.
További eredmények: Japán–Spanyolország 86–75, Spanyolország–Kanada 60–55, Japán–Kanada 86–82.
A végeredmény:
1. Japán 5 pont
2. Spanyolország 5 pont
3. Kanada 4 pont
4. Magyarország 4 pont
Az első három jutott az olimpiára.