Magyarországon egyetlen, de a világon is kevés teniszedző dicsekedhet azzal, hogy tanítványait mind a négy junior Grand Slam-torna döntőjébe bevezette, és az öt fináléból három bajnoki címet szereztek játékosai.
Hornok Miklósról van szó, aki magyarországi sikerei után a Los Angeles melletti Irvine-ban nyitott saját teniszakadémiát és nemrégiben immáron a harmadik kontinensen öregbítette a tenisz hírnevét.
Hornok Miklós már játékosként is letette névjegyét, hisz nyolcszor nyert magyar bajnokságot (3-szor egyéniben, 5-ször párosban), tagja volt az 1993-as csapat Európa-bajnokságon részt vett együttesnek, és legmagasabb ranglistás helyezése a 4. volt hazánkban.
Hornok Miklós még aktív pályafutása során lediplomázott, edzői minősítést szerzett a Semmelweis Egyetem testnevelési karán, és nem sokkal később már a magyar fiú majd a lány junior válogatott felkészülését irányította. Hornok Miklós elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar utánpótlás felvirágoztatása és sikeressé tétele érdekében; Fucsovics Márton (wimbledoni egyéni és US Open páros bajnoki cím), Balázs György (Roland Garros, páros elsőség) az ő felkészítése révén érték el junior pályafutásuk legnagyobb sikereiket, de Szávay Ágnest is mind egyesben, mind párosban az Ausztrál Open döntőjéig vezette.
2010-től négy éven át volt a magyar Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitánya, majd családi okok miatt lemondott posztjáról, és az Egyesült Államokba költözött. Jelenleg a Double Bend nevű teniszakadémiát vezeti Irvine-ban.
A napokban a japán teniszszövetség meghívására Hornok Miklóst egyhetes monstre szemináriumi sorozatra invitálták a felkelő nap országába, ahol Fukuoka, Toyama, Kashiwa és Aomori városokban tartott több előadást a szigetország legnevesebb edzőinek.
A közel 300 szakember részvételével tartott több helyszínes előadóútján az 57 éves magyar sikeredző többek között az 5-6 éves korban elsajátítandó technikai készségeket, a tehetséggondozást, az amerikai-európai tenisziskolák eltéréseit, a profivá válás nehézségeit elemezte.
A hallgatóság érdeklődését külön felkeltette a tenisznemzetekről készített analitikus tanulmány, amelynek egyes fejezeteiből is megosztott néhány részletet a magyar előadó. Valamennyi helyszínen a legmagasabb szintű fogadtatásban részesült, az egyes régiók elnöki szinten adtak fogadást részére, és jelezték, hogy visszavárják a szigetországba.
A kashiwai régióban az ország egyik leghíresebb edzőközpontjában, a Yoshida Tennis Training Centerben tartott kétnapos sportszeminárium során érte a legkellemesebb meglepetés hazánk tenisznagykövetét.
„A szülők részvételével a gyerekek és edzőik számára tartott előadásomon arra az esetre, amennyiben nem érkezne kérdés, bekészítettünk pár videóelemzést. Ám a japánokra jellemző zártság ellenére, a résztvevők több mint két órán át bombáztak kérdéseikkel, és további 50 percet töltöttem a szülőkkel történt kérdezz-felelek találkozón.”
A távol-keleti országban tett majd kéthetes körút tapasztalatairól szólva Hornok Miklós a következőket nyilatkozta lapunknak:
„Csodálatos időt tölthettem Japánban, ahova hosszú idő után tértem vissza a kedves felkérésnek eleget téve. A teniszben eltöltött 30 év edzősködés és oktatás során szerzett tapasztalataimat mindig örömmel osztom meg, különösen ilyen kaliberű szakembergárda részére.
Nagyon izgalmas volt látni és érezni azt a legfrissebb információk iránti intenzív érdeklődést, amelyet az egyes régiókban érzékeltem. Az új technikák és az egyes nemzetek gyökeréig lenyúló történelmi múlt hagyatékának megőrzése az abból fakadó karakterisztikák mind jobban megismerése azonnal közös nyelvet teremtett a vendéglátóimmal.
Izgalommal töltött el, hogy az általam hozott témákra ilyen nyitottság és fogadókészség mutatkozott. Köszönöm a japánoknak ezt a megtiszteltetést, csak azt mondhatom, hogy Arigato!”
Ruszanov András