Már biztos első helyezettként lépett pályára Törökországban a Ferencváros az Európa Liga csoportkörének utolsó játéknapján. A Trabzonspornak viszont falat kenyérként kellett a győzelem, és nem kellett sokáig várni a góljukra.
A 7. percben Bakaszetasz a 16-osról megcélozta a Fradi-kapu bal oldalát, és a labda a kapufáról vágódott a hálóba (1-0).
Hat perc múlva Trezégé tört előre középen, majd a lapos lövésével a Fradi bal kapufáját találta el.
Továbbra is a „janicsárok” ostromoltak. A 22. percben Bartra fejese túljutott Dibusz kapuson, de Laidouni a gólvonalon mentett.
Később kiderült, hogy a másik mérkőzésen a Monaco vezet a Crvena Zvezda ellen, így a Trabzon csak harmadik lehet a csoportban. Esett az iram, a törökök lendülete alábbhagyott. Az FTC nem játszott alárendelt szerepet, de nem is okozott sok izgalmat a hazai kapu előtt.
Csak a hajrában lendültek előre a zöld-fehérek. A 81. percben Vécsei célozta meg 18 m-ről a kaput, de Cakir védett, majd a 86. percben Kovacevic fejelt kevéssel a kapu mellé.
Végül a törökök győztek, de a Fradi csoportelsőként a legjobb 16 csapat közé jutott.
Sztanyiszlav Csercseszov edző: „Első helyen végeztünk a csoportban, bennünket csak ez érdekel. 47 év után szerepelhet a Ferencváros a nemzetközi kupasorozat tavaszi folytatásában – azért ezt sem szabad elfelejteni.
Európa Liga: Trabzonspor–Ferencváros 1–0 (1–0). FTC: Dibusz – Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (Redzic, 91.) – Vécsei, Esiti (Mercier, 61.), Laidouni – Zachariassen, R. Mmaee, Tokmac (Kovacevic, 81.). Gl.: Bakaszetasz (7.).
A csoport másik mérkőzésén: Monaco–Crvena Zvezda 4–1.
A H-csoport végeredménye
- FTC 6 3 1 2 8–9 10
- Monaco 6 3 1 2 9–8 10
- Trabzonspor 6 3 0 3 11–9 9
- CZ Belgrád 6 2 0 4 9–11 6