„Az örök Magyarország igenis épül!” – idézte Antall Józsefet ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök az államalapító Szent István király napján, az Országház előtt tartott díszünnepségen és tisztavatáson.
Az államfő arra emlékeztetett, hogy a néhai miniszterelnök az 1945 után felállványozott Mátyás-templomot szemlélve arra döbbent rá: legyen bármilyen tragikus helyzetben az ország, az időtlen értékek nem vesznek el, mert – függetlenül békétől és háborútól, az ország közállapotától vagy a szabadság fokától – mindig vannak, akik a közjóért dolgoznak.
Hangsúlyozta: „államalapításunk ünnepén joggal érezzük, hogy a magyarok történelme, az elmúlt több mint ezer esztendő – mint egy égig érő katedrális – egyszerre lenyűgöző és nehezen feldolgozható”.
Ez az ünnep más, mint a korábban megszokott augusztus 20-ák, mert „tele vagyunk aggodalommal, bizonytalansággal” – hangsúlyozta. „Egy ilyen, a megszokott ékességeitől megfosztott ünnep ébreszthet rá minket, hogy a Szent István alkotta örök Magyarország hogyan épült és – a nehézségek ellenére – miként épül ma is” – mondta.
Ilyenkor a korábbinál is láthatóbbá válik mindazok munkája, akik a közjót szolgálják: az orvosok, ápolók, gondozók kitartása; a tanárok, oktatók, nevelők türelme; a katonák, a rend és a határ őreinek fegyelme – hangsúlyozta.
„Mire mentünk volna nélkülük az elmúlt hónapokban?” – tette fel a kérdést Áder János, hozzáfűzve, „csak az ő segítségükkel lehettünk úrrá félelmeinken, tanulhattunk türelmet és gyűjthettünk erőt a folytatáshoz”.
Arra buzdította hallgatóságát, hogy védjék meg Magyarország értékeit, éltessék hagyományait, tartsák meg egészséges életerejét. „Munkánkhoz legyen iránytű ez a négy szócska: a haza minden előtt” – zárta beszédét az államfő.
Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében hangsúlyozta: augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat arra, hogy a saját otthont, földet, hazát nyújtó önálló államiság a népek életének inkább kivételes, mint természetes létállapota.
Kiemelte: egy népnek, aki saját hazában, saját szokásai szerint akarja berendezni életét, a szabadságáért minden percben meg kell küzdenie.
Őseinkről hangsúlyozta: „mennyi tetterő, céltudat, és vitézség kellett ahhoz, hogy mi ma itt éljünk!”
Európa, sőt a teljes Nyugat sem képes többé maga felé irányítani a világgazdaság erőforrásainak áramlatait, ezért erőpróba előtt állunk – mondta a kormányfő. Kiemelte: vissza kell találni Európának a kemény munka, az ésszerű gazdálkodás és a felelős életvezetés világába.
Hangsúlyozta: kétségek gyötörnek bennünket az európai civilizáció jövője miatt, a nyugat lemondott a nemzet erejéről, a házasság és utódok nyújtotta boldogságról és a keresztény Európáról, ehelyett migrációval, nyitott társadalommal és szivárványos családokkal kísérleteznek.
Közép-Európa népei viszont a munka becsületét, a nemzeti büszkeséget, a keresztény értékeket helyezik középpontba, ezért megvédjük a határainkat, és migránsok helyett saját gyermekeinkre hagyjuk a hazánkat – mondta a kormányfő, majd hozzátette: a nyugat elvesztette vonzerejét a mi szemünkben.
A közép-európai népek meg kell, hogy találják az együttműködés útját, ami garantálja önállóságukat, de hozzájárul az európai egységhez is. Ez akkor lehet, ha megértjük: Közép-Európát a közép-európaiaknak kell megszervezni – mondta.
Mi, magyarok a túlélés bajnokaiként állunk a történelem színpadán – hangsúlyozta a kormányfő. „Magyarország nemcsak túlélt és megmaradt, de zászlóit magasra emelve győzelemre áll. Száz verejtékes év árán megértettük, soha többé nem engedhetjük meg maguknak a gyengeség luxusát” – nyomatékosította.
Kiemelte, a megmaradásnak és túlélésnek törvényei vannak, amiket fel kell vésni hazánk tartóoszlopaira. „Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse. Minden magyar gyermek, újabb őrhely. Az igazság erő nélkül keveset ér. Csak az a miénk amit meg tudunk védeni. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük. Határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs. Egyetlen magyar sincs egyedül” – ez a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának könnyekkel és vérrel kiizzadt hét törvénye a miniszterelnök szerint.
Az ünnepi beszédek után Áder János és Orbán Viktor felavatta az Összetartozás emlékhelyét.