Néhány hete jelent meg a nemzetközi sajtóban az az állítás, hogy „Orbán Viktor hangolta az amerikai elnököt Ukrajna ellen”. Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: ez nem igaz.
„Egyrészt azért sem, mert a kormány az új ukrán vezetéssel kapcsolatosan az eddigi helyzethez képest mindenhol reményeinek és bizalmának adott hangot. Másrészt aligha vehető komolyan, hogy az amerikai külpolitika irányvonalát Magyarország tudja alakítani” – mondta a politikus.
A minap ismét előkerült a hír, és George Kent amerikai külügyi helyettes államtitkárt jelölték meg forrásnak. A külügyminisztérium úgy reagált: „Megtisztelő, hogy ekkora jelentőséget tulajdonítanak a magyar miniszterelnök véleményének, ám Orbán Viktor ilyen megbeszélést nem folytatott az amerikai elnökkel.”
Kent a kongresszusi meghallgatásán úgy említette meg Orbán Viktort, mint aki Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett azért felelős, hogy Donald Trump megváltoztatta véleményét Ukrajnával kapcsolatban. Kent szerint Orbán Ukrajnáról vallott nézete egy „Nagy-Magyarország” képen nyugszik, tekintettel a Kárpátalján élő 130 ezres magyarságra.
A bizottság kérdésére, hogy mindkét vezető szándéka az, hogy az Egyesült Államok ne támogassa Ukrajna függetlenségét, Kent úgy reagált: „Azt mondanám, hogy az Putyin álláspontja. Orbán csak örül, ha akadályozni tudja Ukrajnát.”
Az ügy miatt a külügybe rendelték Marc Dillard-t, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét. Magyar Levente miniszterhelyettes hangsúlyozta: Magyarország szeretné rendezni kapcsolatait az ukrán féllel. Ez minden érintett fél érdeke, legfőképpen a kárpátaljai magyaroké – hangsúlyozta az államtitkár, aki az ügyvivőnek sajnálkozását fejezte ki, mert az ilyen alaptalan állítások a megbékélési folyamatot nehezítik.