Szent István király napján a keresztény államalapítást és az új kenyeret is ünnepelték az anyaországi, a határon túli és a nagyvilágban élő magyarok. A nemzeti ünnepen katonai tiszteletadás mellett vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol ezután honvédtiszteket avattak.
„Harminc év után joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk” – mondta ünnepi beszédében Áder János köztársasági elnök. Leszögezte: sok álmunkból – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, európai uniós csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhány beteljesülése azonban még várat magára.
30 évvel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk a törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket – mondta az államfő.
Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni – tette hozzá. Közölte: az ünnepnapok arra is intenek minket, „ne felejtsük, milyen sok közös erőfeszítésünk van mindabban, ami ma már természetes számunkra, hogy szabadságban élünk”.
A néhai német kancellár, Helmut Kohl szavait idézve kijelentette: a magyarokat „mély szabadságvágyuk” teszi értékessé Európa számára. „Magyarországnak szüksége van Európára, de Európának is szüksége van Magyarországra” – idézte Kohlt az államfő, hozzátéve: „ez ma sincs másként”.
Magyarságunk és európaiságunk több mint ezer esztendeje összetartozik – folytatta Áder János. Közölte: 30 év után emlékezni kell március 15-e első, félelem nélküli megünneplésére, az ’56-os forradalmárok újratemetésére, a keletnémet menekültekre és arra a napra, mikor ismét Szent István ünnepének nevezték augusztus 20-át.
„1989 megtanította nekünk, hogy a szabadság nem ölünkbe pottyanó ajándék, hanem a közös munka gyümölcse” – fogalmazott Áder János, aki szerint 30 év után joggal lehetünk büszkék „az aprólékos, kitartó munkára, ahogy tégláról, téglára bontottuk le a hazugság birodalmát, hogy helyén polgári demokráciát építsünk”.
Ezt követően légi parádét tartottak az Országháznál, idén is volt parlamenti nyílt nap, és az ünnepi programokat az esti tűzijáték zárta.