Százhetvenhat éve, 1848. március 15-én tört ki a pesti forradalom. Március 15-e jelképpé vált, népünk szabadságszeretetét fejezi ki. Nemzeti ünnepünkön a magyarság az egész világon ünnepségeket, megemlékezéseket tart. Az alábbiakban felidézzük az 1848–49-es forradalom és szabadságharc fő eseményeit.
A párizsi forradalom híre 1848. március 1-jén Pozsonyba, az ott ülésező országgyűléshez érkezett. Kossuth Lajos március 3-án, az alsótáblán beszédet mondott. Felirati javaslatában jobbágyfelszabadítást, önálló magyar kormányt, polgári reformokat és alkotmányt követelt a Habsburg Birodalom egészének.
Az alsótábla el is fogadta Kossuth követeléseit. Az udvar az országgyűlést fel akarta oszlatni; István nádort és helyetteseit Bécsbe küldték, hogy ne tudja senki összehívni a felsőtáblát.
Kossuth ekkor a pesti radikálisokhoz fordult. Március 13-án Bécsben kitört a forradalom, ennek hírére március 14-én Kossuth programját a főrendek elfogadták.
Kossuth 200 emberrel és két gőzhajóval Bécsbe utazott. A bécsi forradalom híre Pesten is meggyorsította az eseményeket. Március 14-én este a Pilvax kávéházban a márciusi ifjak elhatározták, hogy követeléseiknek másnap tüntetéssel adnak nyomatékot.
A történelmi napon, 1848. március 15-én reggel hat és nyolc óra között a Dohány és Síp utcák sarkán álló ház első emeletén – ahol Petőfi Sándor és felesége bérelt szobát – maga a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula ügyvéd, író tanácskozott a teendőkről.
Jókai és Bulyovszky proklamációt szerkesztett, amely a 12 pontot is magában foglalta. Ezután az Urak utcájába mentek, ahol a Pilvax-kávéházat – amely a nemsokára bekövetkező események tiszteletére kapta a Szabadság csarnoka nevet – bérelte egy Fillinger nevű kereskedő. Itt Jókai felolvasta a proklamációt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt.
Nyolc óra körül a kávéházban összegyűlt 10-15 fiatal az Újvilág és Hatvani utca sarkán lévő orvosi kar épületéhez ment. Itt Petőfi újra elszavalta versét, Jókai pedig a proklamációt olvasta fel a medikusoknak, akik közül sokan csatlakoztak hozzájuk.
Az Egyetem utcán végigvonuló, 3-400 főre duzzadt tömeghez folyamatosan csapódtak emberek, az Egyetem térre érkezve, az összegyűlt tömeg hatására jogászok és a politechnikusok berekesztették az óráikat.
Az itteni menetrend ugyanaz volt: Petőfi a versét szavalta, Jókai felolvasta a proklamációt. A hallgatók csatlakoztak a felvonulókhoz, s az immáron 5000 fős tömeg fél 12 körül érkezett a Szép és a Hatvani utcák sarkára, a Landerer és Heckenast-nyomdához.
Petőfi, Jókai, Irinyi József, Degré Alajos és Vidács János bementek, és Landerer Lajostól, az egyik tulajdonostól a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását követelték.
Landerer némi ellenállás és a fiataloknak odasúgott segítő instrukciók után beleegyezett ebbe, majd bezáratta magát a főnöki irodába. Míg folyt a két mű szedése és nyomtatása, a zuhogó esőben kint várakozó tömeget alkalmi szónokok buzdították.
Mikor végre elkészültek az első példányok, Petőfi a Nemzeti dalt, Irinyi a 12 pontot olvasta fel az izgatottan várakozó tömegnek, majd a többi nyomtatványt a nép közé szórták. Dél körül a vezérszónokok feloszlatták a tömeget azzal, hogy ebéd után, délután három órára gyűljenek össze a Múzeumhoz népgyűlésre.
Délután a Múzeumnál már tízezer ember gyűlt össze, ahol Vasvári és Irinyi szónokolt. A közhiedelemmel ellentétben Petőfi itt nem szavalt, csak rövid beszédet mondott. Elhatározták Táncsics Mihály kiszabadítását a budai vár börtönéből, majd hatfős bizottságot választottak – Petőfi, Jókai, Irinyi József, Vasvári, Irányi Dániel és Bulyovszky – a Pest városi tanáccsal való tárgyalásra. A városházához igyekvő tömeghez csatlakozott Klauzál Gábor és Nyáry Pál, hogy lecsillapítsa a radikalizálódó tömeget, és átvegye a mozgalom irányítását.
A városházán a márciusi ifjak bizottsága a tanáccsal a 12 pontról vitatkozott, melyet nagy nehezen el is fogadtak. Az egyik nyomtatott példányt aláírták és lepecsételték. Megválasztották a 13 tagú Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmányt: Irinyi, Petőfi és Vasvári a radikálisok közül, Nyáry, Klauzál és Egressy Sámuel a liberális nemesek képviseletében, végül a városi polgárságból Rottenbiller Lipót alpolgármester (ő lett a megbízott elnök, noha a vezéregyéniség Nyáry volt), Kacskovics Lajos főjegyző, Staffenberger István szószóló, Molnár György gombkötőmester, Tóth Gáspár szabómester és Gyurkovics Máté szűcsmester.
A nép és a bizottmány tagjai a hajóhídon átmentek a budai várba, és az Úri utcában székelő Helytartótanács elé terjesztette Nyáry, Klauzál és Rottenbiller a 12 pontot, ismertették az eddigi történéseket.
A bécsi forradalomtól és a majdnem húszezres kavargó sokaságtól megrémült tanács alelnöke, gróf Zichy Ferenc fél hat körül mindenbe beleegyezett: eltörlik a cenzúrát, a sajtó ellenőrzését a sajtótörvényig egy bizottság látja el, és nem vetik be a katonaságot a rend helyreállítására, amelyet ezentúl az 1500 főre szaporítandó pesti polgárőrség lát el.
Délután hat órakor kiszabadult börtönéből Táncsics Mihály, akit diadalmenetben, polgárok által húzott hintóban vittek a pesti Váci utcában álló A Nádorhoz címzett fogadóhoz, ahol a tulajdonostól ingyen szállást kapott.
Este kivilágították a várost, hét órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakította meg a Nemzeti Színházba betóduló sokaság. Elénekelték a Himnuszt, a Szózatot, számos egyéb dalt, Egressy Gábor a Nemzeti dal elszavalása után más verseket adott elő.
Ugyanekkor a Rendre Ügyelő Választmány fél tizenegyig a városházán ülésezett, és két határozatot szerkesztettek, amelyeket másnap reggel már kinyomtatva láthatott a város lakossága (a polgárőrség bővítése, illetve a Helytartótanácsnál elért eredmények).
Bécsben Ferdinánd császár bejelentette, hogy alkotmányt ad az örökös tartományoknak. Fél négykor megérkezett a magyar Országgyűlés küldöttsége, amelyet nagy ünnepléssel fogadtak.
Este a küldöttség vezérkara szálláshelyén, a „Frankfurt városához” címzett szállodában megfogalmazta a királyhoz küldendő leiratot (István nádor teljhatalmú királyi helytartó legyen Magyarországon, Batthyány Lajos pedig miniszterelnök), majd elvitték azt a nádorhoz, aki elvállalta, hogy eljuttatja azt a magyar udvari kancelláriához.
Kép: Az első felelős magyar kormány (Barabás Miklós)
