Közösségi önrendelkezést követelnek

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól távol áll bármiféle revizionizmus, ehelyett terület fejében jogokat követel, korlátozott közösségi önrendelkezést az országhatárok tiszteletben tartásával – mutatott rá az EMNT megalakulásának 20. évfordulója alkalmából megrendezett kolozsvári ünnepségen Tőkés László, a szervezet elnöke.

Tőkés László kifejtette: miután a románokkal ellentétben az erdélyi magyaroknak nem adatott meg, hogy a wilsoni önrendelkezés alapján állami hovatartozásukról döntsenek, a két évtizede megalakult EMNT arra vállalkozott, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség belső önrendelkezésének kivívásával gyógyítsa Trianon sebeit.

„Számunkra az autonómia létkérdés, nemzeti megmaradásunk garanciája, közösségi és emberi jogaink foglalata, remélt jövőnk lételeme. Még hosszú út áll előttünk, míg megérkezünk az elnyomásból a szabadságba, Romániából – Utópiába” – mondta Tőkés László.

A 20 éve megalakult autonómiamozgalmat Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke is köszöntötte, aki szerint az EMNT által kezdeményezett román-magyar párbeszéd folytatására van szükség.

„A románok és a magyarok alapvető érdekei egybeesnek: a hibrid hadviselést ki kell védeni, hogy ne lehessen egymás ellen hergelni az embereket és ezáltal destabilizálni a térséget. Románia és Magyarország két szövetséges ország, ezért azt javaslom román barátainknak, hogy próbáljanak meg minden olyan intézkedést elkerülni, amely ellenérzéseket kelthet” – mondta a politikus.

Az EMNT által alapított Kós Károly-díjjal tüntették ki Németh Zsoltot és Dávid Lászlót, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szenátusának elnökét.

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet