Díszünnepségen adták át a Nobel-díjakat

Stockholmban hagyományosan Alfred Nobel születésének évfordulóján, december 10-én tartották meg a Nobel-díj átadóünnepségét.

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a jutalmazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.

Az emberi tudás határait feszegetjük ezekkel a kutatásokkal, amelyek hozzájárulnak a világ fejlődéséhez és ezáltal a jövő megjósolhatatlan eseményeire is fel tudunk készülni – hangsúlyozta nyitóbeszédében Astrid Söderbergh Widding, a Nobel Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A magyar tudományosság világban elfoglalt kitüntetett helyét mutatja, hogy a Svéd Királyi Akadémia idén két nemzetközi hírű tudósunkat is Nobel-díjban részesítette.

Előbb Krausz Ferenc fizikus két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel megosztva vehette át az idén a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.

„A Nobel-díj hihetetlen bátorítást jelent, hogy egy nap fontos alkalmazások nőhetnek ki felfedezéseinkből” – mondta Krausz Ferenc, ismertetve azt az alkalmazást, amelyet néhány éve elkezdtek, és egyre nagyobb erőkkel dolgoznak rajta.

„Ez egy orvosi alkalmazás, ahol megpróbáljuk az attoszekundumos méréstechnikát arra használni, hogy minél nagyobb mennyiségű információt gyűjtsünk az emberi vérből az emberek egészségi állapotára vonatkozóan” – emelte ki.

Hozzátette: óriási örömmel tölti el, hogy ezt a kutatást most már súlypontilag Magyarországon végezhetik a magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően.

Ezután Karikó Katalin biokémikus a munkatársával, az amerikai Drew Weissmannal megosztva az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseiért – ezzel pedig a koronavírus-világjárvány megfékezését lehetővé tevő vakcina kifejlesztéséért – kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat.

Mindig a megértés, a tudomány volt az érdeklődése középpontjában, és soha nem álmodott arról, hogy a kutatásaiért díjat kap – mondta Karikó Katalin.

A biokémikus beszélt arról is: mindig élvezte, hogy kutathat, ami olyan izgalmas, mint egy nyomozás, és ezt szeretné átadni a fiataloknak is.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet