Kiszabadultak az elrabolt kislányok

A nemrégiben szabadon engedett két magyar származású izraeli kislányra az édesanyjuk volt férje és annak párja vigyázott, amikor a palesztin Hamász szervezet terroristái októberben elrabolták őket.

A terroristák élőben közvetítették, ahogyan az egész családot Gázába hurcolták, és az édesanya, a magyar származású izraeli Marjan Zin zokogva nézte végig a támadást.

„Szörnyű volt látni, hogy az ártatlan lányaim, akik semmi rosszat nem tettek, rettegnek, aggódnak. A volt férjem láthatóan megsebesült, mégis próbálta óvni a lányait” – mondta Marjan Zin, aki csak később tudta meg, hogy gyermekei apját, a volt férjét és új párját is megölték a terroristák.

Az aggódó, megtört asszony sokáig nem hallott semmit a gyermekekről, így már kezdte elveszíteni a reményt, hogy élnek a lányai.

A napokban bejárták a világsajtót azok a szívszorító felvételek, amelyeken az édesanya újra magához öleli lányait, akik ötvenegy nap után szabadultak a Hamász fogságából.

A gyerekek nem sérültek meg, de édesanyjuk szerint sok idő kell, mire feldolgozzák a történteket – erről beszélt Marjan Zin egy interjúban, amelyet a magyar RTL Híradó is közölt.

Az izraeli–magyar kettős állampolgárságú anya gyerekei éppen a Gázai övezettől alig egy kilométerre fekvő Nahal Oz kibucban voltak apjuknál és a férfi új párjánál, amikor a Hamász terrorszervezet október 7-én támadást indított az ország ellen. Mindannyiukat Gázába hurcolták.

Megrázó felvételt is készítettek a halálra rémült párról és a férfi lányairól: a terroristák élőben közvetítették a túszdrámát. A felvételen látszik, ahogy a fegyveresek kiabálva utasítják a vérző lábú apát és a gyerekeket, akik mozdulni sem mernek. A gyerekek anyja azt mondta, sírva nézte végig a videót.

Szörnyű volt látni, ahogyan az ártatlan lányaim, akik semmi rosszat nem tettek, rettegnek, aggódnak. A volt férjem láthatóan megsebesült, mégis próbálta óvni a lányait – idézte fel.

A nő csak később tudta meg, hogy volt férjét és párját is megölték a terroristák, lányairól azonban nem hallott.

Már kezdett belefáradni a küzdelembe, hogy visszakapja lányait, amikor az Izraellel kötött megállapodás alapján a terroristák elengedték a nőket és a gyerekeket, köztük a 8 éves Elát és 15 éves nővérét, Dafnát. A nemzetközi Vöröskereszt munkatársai fogadták őket. Ekkor készült a megrendítő videó, amint magához szorítja őket egy Tel-Aviv melletti katonai bázison.

Az anya a találkozást követően így nyilatkozott:

„Hosszú kétségbeesés és rettenetes bizonytalanság után végre velem vannak a lányaim. 51 napig kétségbeesés és remény, fájdalom és bizakodás között éltem, és örülök, hogy most itt vagyok velük. A lányok most új és nehéz helyzetbe kerülnek, és elkezdődik egy gyógyulási időszakunk, ami sok időbe telik.”

Elmondta azt is, hogy Dafna 15 éves, rengeteg barátja van, és imád énekelni, igazi művészlélek. A 8 éves Ela hobbija a rajzolás, és folyton táncol, olyan, mint bármelyik gyerek.

A lányokon kívül még egy izraeli-magyar kettős állampolgárságú nőt, a 18 éves Noga Weiszt is elengedte a Hamász, így azóta már ő is biztonságban van édesanyjával, Shiri Weisszel

D. A. (Index)

Fotó: X/Marjan Zin

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet