Súlyos áldozatok Kárpátalján

Háromnapos gyászt tartottak Kárpátalján a 128-as hegyi rohamdandár tragédiája miatt. Itt szolgált a legtöbb magyar is. Az egységet Zaporizzsja megye egyik fronthoz közeli falujában rakétatalálat érte. Legalább 28-an meghaltak és 60-an megsebesültek.

Magyar Levente külügyminiszter-helyettes Kárpátaljára utazott, ahol kifejezte a magyar kormány részvétét a megye vezetőinek a súlyos katonai veszteségek miatt.

Kijelentette: átérzi azt, amit az ország most átél, ezért a béke mindennél előbbre való.

A kárpátaljai katonai közigazgatási hivatal és a megyei tanács vezetőivel folytatott megbeszélést megnyitó Viktor Mikita kormányzó köszönetet mondott azért a folyamatos támogatásért, amelyet Magyarország a háború kitörésétől kezdve Ukrajnának nyújt.

Magyar Levente elmondta: most is sok közös programról egyeztetett partnereivel. Hozzátette: ha számba vesszük, hogy Magyarország és Ukrajna közösen mit tett a háborús károk, a háborús szenvedés enyhítésére, nagyon hosszú a lista. Elmondta: egyben a jövőt is építik. Példaként említette a magyar-olasz-ukrán beruházást, mely vasúti szállítási folyosót hoz létre Ukrajna és az olasz tengerpart között. Magyarország támogatja a program kárpátaljai munkálatait, ahogyan más fejlesztéseket is – húzta alá.

Fontos eredmény, hogy az ukrán partnerekkel első ízben sikerült közösen jelentős európai uniós támogatást elnyerni a Beregsurány-Asztély határátkelő fejlesztésére.

Julija Hrisina, a kormánypárti Nép Szolgája párt parlamenti frakciójának alelnöke, aki kiemelte annak a magyar forrásból beszerzett és Ukrajnának átadott száz lélegezte-tőgépnek a fontosságát, amelyeket hamarosan eljuttatnak a kelet-ukrajnai egészségügyi intézményeknek.

Fotó: MTI/Nemes János

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet