Unalmas, de értékes döntetlen

Folytatódtak a csatározások a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G-csoportjában. A magyar válogatott a bolgárok korábbi 3-0-ás budapesti legyőzése után a montenegrói Podgoricában igyekeztek növelni pontjaik számát.

A mérkőzésen mindként csapat a szilárd védekezésre alapozta a játékát. A mieink kapkodva kezdtek, sok labdát eladtak. A 4. percben Nagy Á. a saját kapunk előtt olyan szerencsétlenül fejelt, hogy a labda a hiába nyújtózkodó Dibusz kapus fölött a felső kapufán csattant. A magyar csapat először a 12. percben hívta fel magára a figyelmet, amikor az előre húzódó Szalai A. fejjel veszélyeztetett.

A montenegróiak gyorsabban, harcosabban játszottak, Savicevic távoli bombája után Dibusz bravúrral tolta szögletre a jobb felső sarokba tartó labdát.

Később megnyugodtak a mieink, többnyire a hazai térfélen gurigáztak, de gólhelyzeteket nem tudtak kialakítani a szorosan védekező montenegróiak ellen. Az első játékrész végén Jovetic megpattanó szabadrúgását Dibusz védte.

A szünet után nem sokat változott a játék képe. A magyarok többet birtokolták a labdát, de a tizenhatoshoz érve megállt a tudományuk, nem tudták feltörni a szilárd hazai védelmet. Néha a montenegróiak is előrelendültek, de ők is csupán apróbb izgalmakat okoztak.

Az  utolsó percekben mindkét mérkőző fél győzelemre játszott, de a kemény védelmek mellett se itt, se ott nem esett gól. A döntetlennel a magyarok a továbbjutást érő második helyen állnak a szerbek mögött.

Marco Rossi szövetségi kapitány: „Az eredmény jó, hiszen idegenben szereztünk pontot, de nem ez volt a legjobb napunk. Az első félidőben szenvedtünk, a másodikban már sokkal jobban játszottunk, de hiányoztak a kiemelkedő egyéni teljesítmények.”

Eb-selejtező: Montenegró-Magyarország 0-0. Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla (Botka, 88.), Nagy Á., Styles (Kalmár, 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 59.), Szoboszlai – Ádám (Varga B., 59.).

A csoport másik mérkőzésén: Litvánia-Bulgária 1-1.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet