Újabb nagy amerikai beruházás

A Dana amerikai gépjárműalkatrész-gyártó cég 36 milliárd forint értékű beruházása nyomán 300 új munkahely jön létre Győrben – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.

Hozzátette: a vállalat elektromos meghajtási egységeket és akkumulátorok hűtésére alkalmas termékeket fog gyártani a már meglévő üzemében. Az állam 6,6 milliárd forinttal támogatja a fejlesztést.

Emlékeztetett, hogy az autóipar éves termelési értéke 2022-ben meghaladta a 12 ezer milliárd forintot, ami óriási csúcs a válság ellenére. Hozzátette, hogy ez a 2021-es számokhoz képest pedig 33%-os bővülést jelent.

Kiemelte: a 150 ezer embernek munkát adó ágazat nemzetközi versenyképességét bizonyítja, hogy az országban előállított termékek 91%-át a külpiacokon értékesítik.

„Mára a világon a negyedik legtöbb elektromos akkumulátort állítjuk elő, Magyarországon. És ha azok a beruházások, amelyek most zajlanak, végigmennek, akkor fel fogunk lépni a világranglistán a második helyre” – fogalmazott. Közölte, hogy a mostani már a 16. hónap, amikor Magyarország első számú exportterméke az elektromos akkumulátor.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet