Ép testben ép lélek a Délvidéken

A sport kiemelkedő jelentőséggel bír a nemzeti identitás megtartása szempontjából, így nincs is szebb dolog annál, mint hogy néhány nappal a nemzeti összetartozás napja után újabb sportlétesítményt avathattunk fel – mondta Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár a vajdasági Tóthfalu plébániája új sportcsarnokának ünnepélyes átadásán.

A politikus kiemelte, hogy a sportcsarnoknak nem csak a tóthfalui katolikus diákotthon életében van óriási jelentősége, hanem az egész közösség szempontjából is, hiszen, mint elmondta, „Szabadkától Magyarkanizsáig mindenhonnan járnak ide a gyerekek sportolni”.

Potápi szerint a sportnak különösen fontos szerepe van a nemzeti identitás megerősítésében, „ezt a tényt ismerte fel a magyar kormány, ezért is van az, hogy az elmúlt években a Kárpát-medencei sport mellé álltunk és kiemelten támogatjuk azt Erdélytől a Délvidékig, Délvidéktől Felvidékig és Kárpátaljáig mindenütt” – tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt róla, hogy az 520 millió forintos beruházásból létrejött, közel 1500 négyzetméteres sportcsarnokot a tóthfalui lakosok, gyerekek, de még az óvodások is használni fogják, ám a sporttevékenységek mellett az épület nemzeti ünnepek megtartására, és társadalmi események lebonyolítására is alkalmas.

Az államtitkár kiemelte Utasi Jenő tóthfalui plébánost, „akinek köszönhetően az egész diákotthon megújult az utóbbi években”.

Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet