Veszélyben a kárpátaljai iskolák

Az új törvények értelmében idén szeptembertől nem működhetnek tovább a jelenlegi formájukban a magyar tanítási nyelvű iskolák Ukrajnában – mutatott rá Szijjártó Péter az európai uniós külügyminiszterek stockholmi tanácsülésén.

Kijelentette: „a magyar nemzeti közösség jogait eddig is súlyosan csorbították Ukrajnában, de ez olyan példátlan jogsértés lenne, amely európai reakcióért kiált.”

Hozzátette: „Természetesen ezt a helyzetet nem igazán kívánja tudomásul venni az európai külügyminiszterek társasága. Úgy tesznek, mintha ez nem létezne, mintha nem hallanák, pedig hallják, mert mi ezt folyamatosan mondjuk.”

Elmondása szerint Ukrajna miniszterelnök-helyettese korábban megígérte, hogy hamarosan találkoznak, és megvitatják a helyzet megoldásának lehetőségeit, de ez azóta sem történt meg. Szerinte „az ukránok nyilvánvalóan arra játszanak, hogy hamarosan eljön szeptember elseje, és akkor ezeket az iskolákat be kell zárni.”

Elmondta: „Nagyon nehéz szerintem úgy Magyarországtól elvárni bármifajta további támogatást vagy bármifajta áldozatot, amit még kell nekünk hoznunk ebben a háborúban, hogy közben a magyar nemzeti közösség számára az iskolák működtetését lehetetlenné teszik.”

Megvalósult a Magyar Kormány Támogatásával - Bethlen Gábor Alap
Share Tweet